Listen to this, and sit back or never stop running:
2012-03-15
Never ending run
Years ago a never ending story started. After almost two years it reached the finish line but continued to run faster, towards something it proposed to happen. It never happened. But the story just kept running ahead, without looking back or around, to observe the uselessness of its effort. It got tired and its passionate, red face became musty and grey, but it still had the power to run forward, to try stopping the future. The past was the chaser and the future meant the fear. The only solution seemed to be a deep, fast, blind run; a never ending run, through the minutes, hours, days, lives....
2011-05-16
Emlékszülés
Élünk, s halmozunk minduntalan, hogy mire meghalunk legyen, mit magunkkal vinni, s talán hagyni valamit azokra, akikkel az úton találkozunk. Minden nap egy kirándulás, néha túra, máskor pedig rögös, mások által soha meg nem talált ösvény. Menni kell, szüntelen menni, s ha megállunk, néha érdemes leülni kicsit, végtelenre tárt lélekkel bámulni a határt, s mögé képzelni, azt mit szemmel látni már nem tudunk.
Azt hiszem a napsugarak melegsége egyenértékű az esőcseppek hűsítő csillogásával..de, ha így van, miért szomorkodunk minden esős napon?
Képek, ezekből élek, életképek, lételemek, elemlétek, mindenfele tündérrétek, előttetek nyitott könyvek, oldalukon sokszor könnyek, néha érzem, hogy megölnek.
drop the tear, tear the fear, fear the dark, dark equals clear
2011-05-02
Tűsarok
Tudod, az a nagyon magas, amitől megnyúlik egy butácska, túlkerek lábszár, amitől kényelmessé válik egy nyakmeresztő szemtől-szemben....
Néha elhiszem, hogy csak pár centi és tényleg elérem a végtelent, hogy egy sarok megoldhatja, emelheti és bonthatja a kialakult vagy épp elérhetetlen katarzist. Jó beleélni magam ezen egyszerű varázslat létébe, hinni benne, átadni magam, menekülni vele és benne egy bonyodalmakkal teli szürke hónapból...szürke, a nagyonfehér és a nagyonfekete keveredésének kegyetlen játéka ez, árnyalataival megcáfolva minden napsugár örök ragyogását, vagy épp körülzárn egy meg nem értett teret...
2011-04-02
2011-03-25
Te, aki ebben magadra ismersz
Tudod soha nem fogok hazudni neked. Miért tenném? Ilyennek szerettél meg, ha ez fájdalmat okoz...nem tehetek róla.
Magamat adtam az első szót kimondva, az első mosolyom őszinte volt. És hidd el, ha a vállamat piszkálom, nem kacérkodás, tényleg viszket, netán fáj. Ha előbújik a derekam, akkor rövid a blúz, de semmi több, egyetlen mozdulat sincs kiszámtíva. Ha szeretlek, nem taktikázom, s akkor sem teszem, ha gyűlöllek, vagy nem érdekelsz. Megondom, ha zavar, hogy piszkos a körmöd, s nem érdekel, ha neked ez fáj; én ilyen vagyok. Nem akarlak bántani ugyan, de foglak; őszinte vagyok, így elkerülhetetlen, s ugyanazzal az őszinteséggel kérek majd mindenért bocsánatot, s bújok hozzád, hogy megvígasztaljam sajgó szivedet.
Ha könnyeket látok leperegni meggyötört arcodon, a legnedvesebb puha csókkal szárítom majd föl, soha nem használok hozzá zsebkendőt, az annyira mesterkélt lenne, az nem én vagyok. Hidd el, a fehér nem én vagyok, s a fekete sem, de vagyok a szürke minden árnyalata, vagyok a vörös, a vér, az alma, ajkaid fénye, nyers húsod vad illata.
Lehet, hogy nem is vagyok rád kíváncsi igazán. Talán csak a napsugarat szeretem, ami belőled árad és menekülök az esőfelhők elől. Lehet, hogy nem szeretlek téged meg soha, de azt a bizonyos meleget sosem tudom elengedni majd. Talán egyszer, ha jön egy melegebb napsugár...ne haragudj emiatt rám!
Hiányzol, amikor nem vagy és túl sok belőled, amikor ragyogsz. Tudom, hogy most arra gondolsz..., de ne tedd, ne értsd ma félre, tudod, hogy miattad teszem.
Ezt is elmondtam, s minden mást is el fogok mondani, ahogy eddig, tekintet nélkül, határtalanul.
A márciusi tél tavaszba torkollott, s te ugyanolyan vagy, s mindig itt. Kettős érzéseket táplál bennem a büszkeség és a "fontos" érzése. Nem tudom, mit kell tennem, talán sarokba állítanom magam, s hagyni, hogy elmerüljön bennem a világ-
S most hozzád is szólok, hozzád ki a kendőzetlen igazság, a mellveretlen tabu árnyékában is mellettem maradtál, s mindenekfelett képes vagy a borús napokon is meglátni a tündért.
Magamat adtam az első szót kimondva, az első mosolyom őszinte volt. És hidd el, ha a vállamat piszkálom, nem kacérkodás, tényleg viszket, netán fáj. Ha előbújik a derekam, akkor rövid a blúz, de semmi több, egyetlen mozdulat sincs kiszámtíva. Ha szeretlek, nem taktikázom, s akkor sem teszem, ha gyűlöllek, vagy nem érdekelsz. Megondom, ha zavar, hogy piszkos a körmöd, s nem érdekel, ha neked ez fáj; én ilyen vagyok. Nem akarlak bántani ugyan, de foglak; őszinte vagyok, így elkerülhetetlen, s ugyanazzal az őszinteséggel kérek majd mindenért bocsánatot, s bújok hozzád, hogy megvígasztaljam sajgó szivedet.
Ha könnyeket látok leperegni meggyötört arcodon, a legnedvesebb puha csókkal szárítom majd föl, soha nem használok hozzá zsebkendőt, az annyira mesterkélt lenne, az nem én vagyok. Hidd el, a fehér nem én vagyok, s a fekete sem, de vagyok a szürke minden árnyalata, vagyok a vörös, a vér, az alma, ajkaid fénye, nyers húsod vad illata.
Lehet, hogy nem is vagyok rád kíváncsi igazán. Talán csak a napsugarat szeretem, ami belőled árad és menekülök az esőfelhők elől. Lehet, hogy nem szeretlek téged meg soha, de azt a bizonyos meleget sosem tudom elengedni majd. Talán egyszer, ha jön egy melegebb napsugár...ne haragudj emiatt rám!
Hiányzol, amikor nem vagy és túl sok belőled, amikor ragyogsz. Tudom, hogy most arra gondolsz..., de ne tedd, ne értsd ma félre, tudod, hogy miattad teszem.
Ezt is elmondtam, s minden mást is el fogok mondani, ahogy eddig, tekintet nélkül, határtalanul.
A márciusi tél tavaszba torkollott, s te ugyanolyan vagy, s mindig itt. Kettős érzéseket táplál bennem a büszkeség és a "fontos" érzése. Nem tudom, mit kell tennem, talán sarokba állítanom magam, s hagyni, hogy elmerüljön bennem a világ-
S most hozzád is szólok, hozzád ki a kendőzetlen igazság, a mellveretlen tabu árnyékában is mellettem maradtál, s mindenekfelett képes vagy a borús napokon is meglátni a tündért.
Marcangolva nedves húscafatokat
Nem tudom elmagyarázni, de igazából nem is kell. Csak annyit mondok, hogy nem szabad abbahagynod! Soha nem! Ami benned van kincs és a világnak látni kell mindent. Meg kell mutatnod mindenkinek, fel kell olvasnod a vakoknak, írástudatlanoknak; azoknak akik nem mernek hozzáfogni, hitet kell adj, hitet és bizalmat. Mindent, ami benned van, meg kell osztani, mert te élteted őket, és ők adnak neked örök életet.
Minden szónak ereje van, ereje és lángja. Fénycsőként világít majd az élet sötét útvesztőin, hangot ad a lélek néma suttogásának, árnyakat rajzol a magány mellé egy felhős őszi napon, kincsként csörren meg a koldus üres zsebében s illat lesz egy pipacs szirmai közt.
Körképpé alakul egy szögletes dobozban, vízcseppként hull a nap sugarai közül a legnagyobb aszályban, forrót sugárzik egy hideg téli hajnalon, lomblevél lesz elszáradt faágak halott rügyei közt, lélekkel telít egy kihunyt porhüvelyt. Mentőövvé tekeredik a fertőben fuldokló fiatal köré, s bilincsbe veri a szabadon sétáló gyikost.
Minden lesz, ha szabadon engeded, mert benne van száz, ezer, s millió lehetőség csírája, de egy lesz: a semmi, ha magadban tartva nem osztozol rajta a világgal.
Ne hagyd abba hát! Engedd ki mi fehér, kék, sárga, s a lilát és zöldet is szórd szét a levegő színtelen bugyrai közé. Nevetést és sírást, bánatot s derűt hozz vele az emberek, bokrok, fák, füvek, tárgyak, apró életek nincstelen hadára. Adj, adj ki mindent! mert a boldogság magasba emel s ott is oly egyedül vagy, mintha a bánttól ásott legmélyebb gödör sötétjében vesztél volna el, keresve mindazt, mi soha nem volt tiéd.
Minden szónak ereje van, ereje és lángja. Fénycsőként világít majd az élet sötét útvesztőin, hangot ad a lélek néma suttogásának, árnyakat rajzol a magány mellé egy felhős őszi napon, kincsként csörren meg a koldus üres zsebében s illat lesz egy pipacs szirmai közt.
Körképpé alakul egy szögletes dobozban, vízcseppként hull a nap sugarai közül a legnagyobb aszályban, forrót sugárzik egy hideg téli hajnalon, lomblevél lesz elszáradt faágak halott rügyei közt, lélekkel telít egy kihunyt porhüvelyt. Mentőövvé tekeredik a fertőben fuldokló fiatal köré, s bilincsbe veri a szabadon sétáló gyikost.
Minden lesz, ha szabadon engeded, mert benne van száz, ezer, s millió lehetőség csírája, de egy lesz: a semmi, ha magadban tartva nem osztozol rajta a világgal.
Ne hagyd abba hát! Engedd ki mi fehér, kék, sárga, s a lilát és zöldet is szórd szét a levegő színtelen bugyrai közé. Nevetést és sírást, bánatot s derűt hozz vele az emberek, bokrok, fák, füvek, tárgyak, apró életek nincstelen hadára. Adj, adj ki mindent! mert a boldogság magasba emel s ott is oly egyedül vagy, mintha a bánttól ásott legmélyebb gödör sötétjében vesztél volna el, keresve mindazt, mi soha nem volt tiéd.
2011-03-24
Álcátlan falunap
Szeretem a parasztokat. Tudod, az egyszerű fajtából valókat. Azt, aki mosolyog és egész nap boldog, hogyha a reggeli kakasszó mellé pirosarany nasugár is társul.
A tavaszi kapálós, magvetős napok derűje feltölt, a madárdal nyugtatóbb Kitaro valamennyi hangfoszlányánál; a kipattanó rügy halk zaja a téli kandalló pattogását idézi vissza, de a pihentető meleg helyett tavaszi lendületet ad minden megújulni vágyó léleknek.
A virágok szirombontásáig minden élettel telik meg. Napra vetett hassal ficánkolnak a kicsi gyíkok, szárnyukat próbálgatják az ébredező méhek, zavaróan öntelt zümmögésükkel hirdetik a meleg beköszöntét a legyek, s harsányan kelepelnek a messzi délről hazatalált gólyák is.
Sziromhullás. Árnyak, fényjáték és illatszőnyeg tölti be a nyári levegő mohó puhaságát, mintha csak a bárányfelhők halkan settenkedő nyája harapdálná le a beporzott bibék koronáját.
Gyümölcsérésig tart a leleddző hömpölygés. Az aranyló búzaszellő simogatása, a nád zizegése, egy tücsök szapora cirpelése, a delelő csorda nyugodt kolompolása hangol rá a közeledő színözön gazdagságára. Mulattat a kis gidák és ékes csipkebokrok vadóc csatározása, olyan őszinte, olyan korlátlan.
Az első alma földrehullása indítja el a végtelen lavinát. Hangos boldogságok, örömkacajok töltik be a faágak ölelésre tárt karjait, huncut szüretelők néznek farkasszemet a fekete s fehér fürtök hadával, s cseresznyefülbevalókat aggatnak magukra mezitlábas lányok. Gépóriások kürtje riasztja fölre az álmodozót s gömbölyű füstje mutatja az aratásirányt.
A legbátrabb sárga falevél kacéran száll a még hiún zöldellő fűszálak közé, s a szürke felhők is örömkönnyet hullatnak búcsúzó üdvözlésképp.
Hópehelyfehérig tart a búcsú, s mint gyorsvonat az integetőt, hagyja maga mögött az elmúlást. Mosolykristályok hullanak az alvó táj puha dunyhájára s az esti csend sötétjét békésen táncoló kandallólángok csiklandozzák.
Szeretem a parasztokat. Tudod, azokat akik mernek szívből élni.
A tavaszi kapálós, magvetős napok derűje feltölt, a madárdal nyugtatóbb Kitaro valamennyi hangfoszlányánál; a kipattanó rügy halk zaja a téli kandalló pattogását idézi vissza, de a pihentető meleg helyett tavaszi lendületet ad minden megújulni vágyó léleknek.
A virágok szirombontásáig minden élettel telik meg. Napra vetett hassal ficánkolnak a kicsi gyíkok, szárnyukat próbálgatják az ébredező méhek, zavaróan öntelt zümmögésükkel hirdetik a meleg beköszöntét a legyek, s harsányan kelepelnek a messzi délről hazatalált gólyák is.
Sziromhullás. Árnyak, fényjáték és illatszőnyeg tölti be a nyári levegő mohó puhaságát, mintha csak a bárányfelhők halkan settenkedő nyája harapdálná le a beporzott bibék koronáját.
Gyümölcsérésig tart a leleddző hömpölygés. Az aranyló búzaszellő simogatása, a nád zizegése, egy tücsök szapora cirpelése, a delelő csorda nyugodt kolompolása hangol rá a közeledő színözön gazdagságára. Mulattat a kis gidák és ékes csipkebokrok vadóc csatározása, olyan őszinte, olyan korlátlan.
Az első alma földrehullása indítja el a végtelen lavinát. Hangos boldogságok, örömkacajok töltik be a faágak ölelésre tárt karjait, huncut szüretelők néznek farkasszemet a fekete s fehér fürtök hadával, s cseresznyefülbevalókat aggatnak magukra mezitlábas lányok. Gépóriások kürtje riasztja fölre az álmodozót s gömbölyű füstje mutatja az aratásirányt.
A legbátrabb sárga falevél kacéran száll a még hiún zöldellő fűszálak közé, s a szürke felhők is örömkönnyet hullatnak búcsúzó üdvözlésképp.
Hópehelyfehérig tart a búcsú, s mint gyorsvonat az integetőt, hagyja maga mögött az elmúlást. Mosolykristályok hullanak az alvó táj puha dunyhájára s az esti csend sötétjét békésen táncoló kandallólángok csiklandozzák.
Szeretem a parasztokat. Tudod, azokat akik mernek szívből élni.
2011-03-15
2011-02-15
2011.február 3. - szösszenet a kórházból
Egy Eddie nevű pajzsmirigycsomó és szexidoki története
Az események felgyorsult folyamata valamikor 2010. november 29-én kezdődött, amikor Eddie, a csomó, bevonult a történelembe.
Aznap fedezték fel és azóta mindenki nagyon érdeklődni kezdett felőle. 4 alkalommal nézték meg eko-n, rengetegszer tapogatták, aztán valaki 2011. januárjában Szebenben azt mondta, Eddie túlságosan megnőtt és már igen autonóm ahhoz, hogy ott bent, a pajzsmirigy bal lebenyében, szeretni tudjuk. Ekkor mondta azt szebenidoki, hogy Eddie-nek kolozsváridokihoz kell menni, mert ő profi sebész és van egy kicsi robotjátéka, amivel pillanatok alatt kirángatja Eddie-csomót a puha, meleg ágyából, úgy, hogy soha nem akar majd oda visszafeküdni.
Kolozsvári profidoki január közepén tapogatta meg először Eddie-t, csináltatott fotót, lemérette újból, majd végül azt mondta február 2-án délelőtt csak vele szeretne foglalkozni, és átpasszolt kolozsvaridokinénihez, hogy magyarázzon olyat, amit nem értek és adjon csúnya, barna cseppeket. Kolozsváridokinéni ezt is tette, majd átadott kolozsváriasszisztensnéninek, aki úgyszintén aranyos volt és azt mondta febr. 1-én tárt karokkal és vérszomjas tűkkel vár.
Január 26-án szólt a telefon és kijelezte kolozsváridokinéni nevét, belebeszéltem, ő vissza és azt kérte hozzunk mindent előbb 1 nappal. Megtettük
Január 31-én behoztam Eddie-t, a vérszomjas tűk megkapták, amit akartak, az üres üvegcsék besárgultak az irigységtől, mert nem kaptak eleget, a kolzsváriorrfülgégész pedig jókat mondott és sokat mosolygott. Miután mindenki boldog és kielégült volt, még egyszer utoljára hazavittem Eddie-t, búcsúpartit rendeztünk neki, ami csak róla szólt.
Február 1-je volt, kolozsvári profidoki megkapta Eddie-t egy teljes délelőttre és soha nem adta vissza. De vannak előzmények-
Az ágy tetején ücsörögve vártunk, hogy történjen valami, amikor bejött szexidoki és arra kérte anyát, hagyjon egy kicsit magunkra. Anya megtette és szexidoki belebújt a papírhalomba, majd ő is megtapogatta ott bent Eddie-t, még egyszer utoljára, miközben azt mondta ne féljek és én nem féltem. Ezek után szexidoki érdeklődött, persze Eddie-ről, én válaszoltam, majd elmondta, hogy a nyulat bokrostól lövik és Eddie-t ágyastól húzzák ki a megszokott helyéről, nehogy visszakívánkozzék. Montam, hogy jó és nem kérdezősködtem.
Szexidoki elment és azt mondta, a műtőben végig ott lesz velem, ne féljek. Nem féltem.
Szállító jött, pizsit hozott és felkerekeztünk a sebészetre. Apa mosolygott és integetett, anya puszit adott és nagyon aggódott, liftesnéni mosolygott, megint.
A műtő hideg volt, kísérőnéni nagyon pókerarc, asztal rövid és keskeny, hideg, én meg nagyon meztelen, de letakartak.
Bejött szexidoki, mosolygott és sok időt töltött azzal, hogy a karomat kényelmes pozícióba tekerje, párnázza.
Kolozsvárialtató belőtt és megkérdezte, álmosodom-e. Mondtam, hogy nem és lehánytam, 4 és fél órával később.
Pislogtam az intenzíven és integettem, mert beszélni nem tudtam, hiányzott Eddi-e...el sem búcsúztunk, úgy igazán. Egy magyar nővérke próbált dolgokat kihúzni belőlem, nem értette, miért nem válaszolok, én meg azt nem miért nem hallja, hogy névről igenis ismerem BodóÁront!
Eddie helyén cső volt, szurkapiszkált és kértem morfiumot...high...Itt kvázi félnap esett ki, mialatt köptem, aludtam, menőztem az amcsifilmes ágy összes lehetőségét kimerítve, szívtam a dirrekt orrba fújt szűrt oxigént, pisiltem nagyon keveset, majd később nagyon sokat ágytálba, felhigították a véremet és a sok vezeték dacára, nagy erőbedobással oldalra fordultam!
Kolozsvári profidoki benézett hozzám, de én köptem rá, ittam teát és reggel már egyedül húzta, fel, ami lecsúszott és mostam fogat - mert Rozi meggyőzött, hogy fel tudom emelni a fejem és segített is!
Feljött hozzám szexidoki, újrakötözött, mert szépen váladékoztam, így megérdemeltem, aztán levittek a nyugodt kórterembe, ahol hirtelen 3 medikus ugrott neki a kórtörténetemnek. Éhes voltam és tőlük nagyon nem boldog. Sokáig tartott, de elmentek.
Közben itt volt kolozsvári profidoki, mosolygott és megcirógatta az arcomat, szexidoki is bemosolygott, aztán jöttek anyáék, MeliBotiKata, sétáltam, ettem, s jó volt.
Tegnap már sokat nevettem az intenzív fotóimon...nem egyedül-
Minden nap jön szexidoki és újrakötöz. Nagyon meg van velem elégedve, ahogy mások is. Ma már azt mondta űberkirály vagyok! ;) Kolozsvári profidoki is mosolyog nekem minden nap és megcirógatja az arcomat. Ma még nem volt, most ezt várom-rituálé, mint itt bent minden-kellemes rituálé.
U.i. Estidoki már csak azzal mosolyog be, hogy ugy-e jól vagyok...:P
Az események felgyorsult folyamata valamikor 2010. november 29-én kezdődött, amikor Eddie, a csomó, bevonult a történelembe.
Aznap fedezték fel és azóta mindenki nagyon érdeklődni kezdett felőle. 4 alkalommal nézték meg eko-n, rengetegszer tapogatták, aztán valaki 2011. januárjában Szebenben azt mondta, Eddie túlságosan megnőtt és már igen autonóm ahhoz, hogy ott bent, a pajzsmirigy bal lebenyében, szeretni tudjuk. Ekkor mondta azt szebenidoki, hogy Eddie-nek kolozsváridokihoz kell menni, mert ő profi sebész és van egy kicsi robotjátéka, amivel pillanatok alatt kirángatja Eddie-csomót a puha, meleg ágyából, úgy, hogy soha nem akar majd oda visszafeküdni.
Kolozsvári profidoki január közepén tapogatta meg először Eddie-t, csináltatott fotót, lemérette újból, majd végül azt mondta február 2-án délelőtt csak vele szeretne foglalkozni, és átpasszolt kolozsvaridokinénihez, hogy magyarázzon olyat, amit nem értek és adjon csúnya, barna cseppeket. Kolozsváridokinéni ezt is tette, majd átadott kolozsváriasszisztensnéninek, aki úgyszintén aranyos volt és azt mondta febr. 1-én tárt karokkal és vérszomjas tűkkel vár.
Január 26-án szólt a telefon és kijelezte kolozsváridokinéni nevét, belebeszéltem, ő vissza és azt kérte hozzunk mindent előbb 1 nappal. Megtettük
Január 31-én behoztam Eddie-t, a vérszomjas tűk megkapták, amit akartak, az üres üvegcsék besárgultak az irigységtől, mert nem kaptak eleget, a kolzsváriorrfülgégész pedig jókat mondott és sokat mosolygott. Miután mindenki boldog és kielégült volt, még egyszer utoljára hazavittem Eddie-t, búcsúpartit rendeztünk neki, ami csak róla szólt.
Február 1-je volt, kolozsvári profidoki megkapta Eddie-t egy teljes délelőttre és soha nem adta vissza. De vannak előzmények-
Az ágy tetején ücsörögve vártunk, hogy történjen valami, amikor bejött szexidoki és arra kérte anyát, hagyjon egy kicsit magunkra. Anya megtette és szexidoki belebújt a papírhalomba, majd ő is megtapogatta ott bent Eddie-t, még egyszer utoljára, miközben azt mondta ne féljek és én nem féltem. Ezek után szexidoki érdeklődött, persze Eddie-ről, én válaszoltam, majd elmondta, hogy a nyulat bokrostól lövik és Eddie-t ágyastól húzzák ki a megszokott helyéről, nehogy visszakívánkozzék. Montam, hogy jó és nem kérdezősködtem.
Szexidoki elment és azt mondta, a műtőben végig ott lesz velem, ne féljek. Nem féltem.
Szállító jött, pizsit hozott és felkerekeztünk a sebészetre. Apa mosolygott és integetett, anya puszit adott és nagyon aggódott, liftesnéni mosolygott, megint.
A műtő hideg volt, kísérőnéni nagyon pókerarc, asztal rövid és keskeny, hideg, én meg nagyon meztelen, de letakartak.
Bejött szexidoki, mosolygott és sok időt töltött azzal, hogy a karomat kényelmes pozícióba tekerje, párnázza.
Kolozsvárialtató belőtt és megkérdezte, álmosodom-e. Mondtam, hogy nem és lehánytam, 4 és fél órával később.
Pislogtam az intenzíven és integettem, mert beszélni nem tudtam, hiányzott Eddi-e...el sem búcsúztunk, úgy igazán. Egy magyar nővérke próbált dolgokat kihúzni belőlem, nem értette, miért nem válaszolok, én meg azt nem miért nem hallja, hogy névről igenis ismerem BodóÁront!
Eddie helyén cső volt, szurkapiszkált és kértem morfiumot...high...Itt kvázi félnap esett ki, mialatt köptem, aludtam, menőztem az amcsifilmes ágy összes lehetőségét kimerítve, szívtam a dirrekt orrba fújt szűrt oxigént, pisiltem nagyon keveset, majd később nagyon sokat ágytálba, felhigították a véremet és a sok vezeték dacára, nagy erőbedobással oldalra fordultam!
Kolozsvári profidoki benézett hozzám, de én köptem rá, ittam teát és reggel már egyedül húzta, fel, ami lecsúszott és mostam fogat - mert Rozi meggyőzött, hogy fel tudom emelni a fejem és segített is!
Feljött hozzám szexidoki, újrakötözött, mert szépen váladékoztam, így megérdemeltem, aztán levittek a nyugodt kórterembe, ahol hirtelen 3 medikus ugrott neki a kórtörténetemnek. Éhes voltam és tőlük nagyon nem boldog. Sokáig tartott, de elmentek.
Közben itt volt kolozsvári profidoki, mosolygott és megcirógatta az arcomat, szexidoki is bemosolygott, aztán jöttek anyáék, MeliBotiKata, sétáltam, ettem, s jó volt.
Tegnap már sokat nevettem az intenzív fotóimon...nem egyedül-
Minden nap jön szexidoki és újrakötöz. Nagyon meg van velem elégedve, ahogy mások is. Ma már azt mondta űberkirály vagyok! ;) Kolozsvári profidoki is mosolyog nekem minden nap és megcirógatja az arcomat. Ma még nem volt, most ezt várom-rituálé, mint itt bent minden-kellemes rituálé.
U.i. Estidoki már csak azzal mosolyog be, hogy ugy-e jól vagyok...:P
2011-01-26
Volt
megvolt, meg volt mondjuk írva, meg volt, hogy nem volt írva semmi, de mi eljátszottunk a gondolattal, hogy mi lett volna, ha.....aztán még volt olyan is, hogy tehetetlenül ültünk és némán bámultunk, vártuk, hogy elmúljon, az ami akkor ott volt, pedig máshol kellett volna lennie
és akkor, fényév távolságra a jelentől, s talán a múlttól is, volt valami, ami akkor még ott volt, s talán ha visszamennénk most is ugyanott lenne, egy tölgyfa árnyékában, katica hátába vésve, vérbe fagyott katica hátába, nagyon mélyen, miliméteres mélységben
tudod azt a verset? Akarok - Ady, tudod? te sem, gondolhattam volna, hogy te is egy vagy azok közül, akik legjobb esetben is csak elolvasnak egy-két közzétett, szitává reklámozott irodalmat, de nem tudják miért
te miért nem vagy más? miért vagy te is ugyanolyan vérbefagyott, mint az a vésett hátú katica a tölgyfa nedves-langyos árnyékában? én azt akarom, hogy más legyél, hogy fölállj, hogy vésett háttal menj tovább, miközben ezt szavalod:
és akkor, fényév távolságra a jelentől, s talán a múlttól is, volt valami, ami akkor még ott volt, s talán ha visszamennénk most is ugyanott lenne, egy tölgyfa árnyékában, katica hátába vésve, vérbe fagyott katica hátába, nagyon mélyen, miliméteres mélységben
tudod azt a verset? Akarok - Ady, tudod? te sem, gondolhattam volna, hogy te is egy vagy azok közül, akik legjobb esetben is csak elolvasnak egy-két közzétett, szitává reklámozott irodalmat, de nem tudják miért
te miért nem vagy más? miért vagy te is ugyanolyan vérbefagyott, mint az a vésett hátú katica a tölgyfa nedves-langyos árnyékában? én azt akarom, hogy más legyél, hogy fölállj, hogy vésett háttal menj tovább, miközben ezt szavalod:
"E szó mögött sok, nehéz harc rejtőzik,
...
De történjék bármi,
...
mindent legyőzve mégis AKAROK !"
...
De történjék bármi,
...
mindent legyőzve mégis AKAROK !"
2011-01-24
Szeretnélek...
igen, talán megint szeretnélek, téged, igen, pontosan téged, jobban mint eddig, jobban, talán annál is, mint megérdemled....
aztán lehet, hogy meg is tudnálak úgy igazán ölelni, úgy, ahogy talán te is emlékszel még
és megtörténhet, hogy beletúrnék a hajadba, olyan nagyon-nagyon, hogy erezzem a fejbőröd ráncait, a koponyád igazi formáját-
meg tudnálak mosolyogtatni, és én is mosolygnék pusztán annak, hogy mindez megtörténik :)
és, tudod még mit tennék? habot nyomnék az orrodra, és várnám, hogy leessen, akkor talán kacagnék is...rajtad
de végül beléd bújnék, olyan mélyen, mint még soha, és a végtelen végéig hallgatnám a szived dobogását, ahogy talán te is az enyémet.
aztán lehet, hogy meg is tudnálak úgy igazán ölelni, úgy, ahogy talán te is emlékszel még
és megtörténhet, hogy beletúrnék a hajadba, olyan nagyon-nagyon, hogy erezzem a fejbőröd ráncait, a koponyád igazi formáját-
meg tudnálak mosolyogtatni, és én is mosolygnék pusztán annak, hogy mindez megtörténik :)
és, tudod még mit tennék? habot nyomnék az orrodra, és várnám, hogy leessen, akkor talán kacagnék is...rajtad
de végül beléd bújnék, olyan mélyen, mint még soha, és a végtelen végéig hallgatnám a szived dobogását, ahogy talán te is az enyémet.
2010-11-21
-itt- -ott- -most- -máskor- -máshol-
Soha nem volt személyesebb, de személytelenebb sem az élet. Kötődni emberekhez, akik úgy érzik megtehetik, hogy haragukban, tesznek vagy mondanak bármit és te lehajtott fejjel mosolyogsz és megbocsátasz mindent. Talán így is van, egy ideig biztosan, aztán kijutsz valami sűrű fény fekete ködébe és elmúlik minden, nincs bocsánat soha már....és vége, egyszer mindennek .) pontos, vagy pontatlan, lány vagy fiú. ember vagy állat, esetleg valami más- és mégis az egész örök hanyatlás, váktozás, megalkuvás.
S van, hogy jó így, van, hogy olyan nagyon "potnolyan", van, hogy hagyom, de lehet, hogy mégsem...magam.
Vallomás, találkozás, ábrándozás, tobzódás, áradozás, víg kacagás....minden és semmi más.
S van, hogy jó így, van, hogy olyan nagyon "potnolyan", van, hogy hagyom, de lehet, hogy mégsem...magam.
Vallomás, találkozás, ábrándozás, tobzódás, áradozás, víg kacagás....minden és semmi más.
2010-01-29
"Here I am, rock you like a hurricane!..."
...vagy éppen, fordítva, nem tudom, de valahogy most nem is ez a lényeg. Azt hiszem kijelenthetem, hogy megnyugszom és meglehetősen térek vissza önmagamhoz. Ideje volt, tudom, mondanod sem kell, érzem, mindvégig éreztem. Megbánásnak semmi helye, nem is törekszik a lelkiismeretem a felszínre értelmetlen időtöltést követelni zavaros múlthónapjaim miatt. Megvolt, úgy tűnik lejárt. Van, amit nem így kellett volna, de a jövő érdekében használjuk fel a történteket, nem pedig a múltunk kijavítására. Fölösleges próbálkozás lenne. Fehér megint a világ, olyan nagyon tél van :D, sok éve nem volt ilyen szép. Igazi jégbezárt fájdalomnak tűnik mindaz, ami volt és egy pirkadatnyira van már csak a zöldillatú, sugárzó tavasz. Talán már érzem is amint suttogja, megjöttem, itt vagyok, ölelj meg, érezz! De addig is, tél van, sugárzóan szép, havas tél és ezt is imádom.
2009-10-25
az a mosoly...hiányzott!
Megannyi emléket idéz fel bennünk néhány helyzet által ellehetetlenített tevékenység. Olyan csodajó együtt lakni, azzal, akit szeretsz :D és utána nagyon nehéz megszokni új helyzeteket, olyanokat, amik távolítanak, mert nem vagy mindig vele. Ösztönzőleg kellene hatnia, hajtani arra, hogy mielőbb ismét együtt beszéljük meg, mi kerüljön hová -
Olyan egyszerűen szép beleszeretni valakibe, átadni magad mindannak, amit csak a szerelem jelenthet - valami erős meleg sugár, egy hajszálnyi csillámpor a minennapok sűrűjébe..és szeretlek, ennyire egyszerű az egész.
Olyan egyszerűen szép beleszeretni valakibe, átadni magad mindannak, amit csak a szerelem jelenthet - valami erős meleg sugár, egy hajszálnyi csillámpor a minennapok sűrűjébe..és szeretlek, ennyire egyszerű az egész.
Egy boldog őszi nap és pont.
Még egy kicsike art-thing Katával a mai napra, tegnap készült, de nekünk tetsz' ;)
Még egy kicsike art-thing Katával a mai napra, tegnap készült, de nekünk tetsz' ;)
2009-09-10
Hangulat-inga-dozós kedvemben (mintha direkt csinálnám) szoktam olvasgatni Arany Hídavatását. Hihetetlenül feltölt. Legelőször azért olvastam el, hogy a többihez hasonlóan a mélyszomorú hangulatot is meg tudjam élni, de nem volt sikeres a versválasztás...vagy talán messze felülmúlta az elvártakat. Értelmet nyer benne az értelmetlen, értéket kap az értéktelen, pozitívvá lesz minden negatív.
Saját kötetet kellene összeállítania mindenkinek, akin segít a líra. Kis receptek váltakozó hangulatállapotok beköszönésére, a megélés vagy a hárítás kedvéért.
Én megteszem, blogon kívül is.
Saját kötetet kellene összeállítania mindenkinek, akin segít a líra. Kis receptek váltakozó hangulatállapotok beköszönésére, a megélés vagy a hárítás kedvéért.
Én megteszem, blogon kívül is.
HÍDAVATÁS
Szólt a fiú: "Kettő, vagy semmi!"
És kártya perdül, kártya mén;
Bedobta... késő visszavenni:
Ez az utolsó tétemény:
"Egy fiatal élet-remény."
A kártya nem "fest", - a fiúnak
Vérgyöngy izzad ki homlokán.
Tét elveszett!... ő vándorútnak
- Most már remény nélkül, magán --
Indúl a késő éjszakán.
Előtte a folyam, az új hid,
Még rajta zászlók lengenek:
Ma szentelé föl a komoly hit,
S vidám zenével körmenet:
Nyeré "Szűz-Szent-Margit" nevet.
Halad középig, hova záros
Kapcsát ereszték mesteri;
Éjfélt is a négy parti város
Tornyában sorra elveri; -
Lenn, csillagok száz-ezeri.
S amint az óra, csengve, bongva,
Ki véknyan üt, ki vastagon,
S ő néz a visszás csillagokba:
Kél egy-egy árnyék a habon:
Ősz, gyermek, ifju, hajadon.
Elébb csak a fej nő ki állig,
S körülforog kiváncsian;
Majd az egész termet kiválik
S ujjonganak mindannyian:
"Uj hid! avatni mind! vigan."
"Jerünk!... ki kezdje? a galamb-pár!"
Fehérben ifju és leány
Ölelkezik s a hídon van már:
"Egymásé a halál után!"
S buknak, - mint egykor igazán.
Taps várja. - "Most a millióson
Van a sor: bátran, öregem!" -
"Ha megszökött minden adósom:
Igy szökni tisztesebb nekem!"
S elsímul a víz tükre lenn.
Hivatlanul is jönnek aztán
A harmadik, a negyedik:
"Én a quaternót elszalasztám!"
"Én a becsűletet, - pedig
Viseltem négy évtizedig."
S kört körre hány a barna hullám,
Amint letűnnek, itt vagy ott.
Jön egy fiú: "Én most tanúlám
Az elsőt; pénzem elfogyott:
Nem adtak: ugrom hát nagyot!"
Egy tisztes agg, fehér szakállal,
Lassan a hídra vánszorog:
"Hordozta ez, míg birta vállal,
A létet: mégis nyomorog! -
Fogadd be, nyílt örvény-torok!
Unalmas arc, félig kifestve -
Egy úri nő lomhán kikel:
"Ah, kínos élet: reggel, estve
Öltözni és vetkezni kell!"
Ezt is hullámok nyelik el.
Nagy zajjal egy dúlt férfi váza
Csörtet fel és vigyorgva mond:
"Enyém a hadvezéri pálca,
Mely megveré Napleont!"
A többi sugdos: "a bolond!..."
Szurtos fiú ennek nyakába
Hátul röhögve ott terem
S ketten repűlnek a Dunába:
"Lábszijjra várt a mesterem:
No, várjon, míg megkérlelem!"
"Én dús vagyok" kiált egy másik
S élvezni többé nem tudom! -"
"Én hű valék a kézfogásig
S elvette Alfréd a hugom'!"
Eltűnnek mind, a járt uton.
"Párbajban ezt én így fogadtam:
Menj hát elül, sötét golyó!" --
"Én a szemérmet félrehagytam,
És íme, az lőn bosszuló:
Most vőlegényem a folyó. -"
Igy, s már nem egyenkint, - seregben,
Cikázva, némán ugranak,
Mint röpke hal a tengerekben;
Vagy mint csoportos madarak
Föl-fölreppenve, szállanak.
Órjás szemekben hull e zápor,
Lenn táncol órjás buborék;
Félkörben az öngyilkos tábor
Zúg fel s le, mint malomkerék;
A Duna győzi s adja még.
Néz a fiú... nem látja többé,
Elméje bódult, szeme vak;
De, amint sűrübbé, sűrübbé
Nő a veszélyes forgatag:
Megérzi sodrát, hogy ragad.
S nincs ellenállás e viharnak, -
Széttörni e varázsgyürüt
Nincsen hatalma földi karnak. -
Mire az óra egyet üt:
Üres a híd, - csend mindenütt.
2009-09-04
Játék volt...
Végül is mindenben benne vagyunk, azt hisszük mi irányítjuk az életünket, aztán romba dől egy fura kis pillanat alatt minden. Álomvárak dőlnek össze a valós tornyok romhalmazainak tetejére, majd egyszer csak kupacok között találjuk magunkat. Még kilátok, de egyre magasabb az árok, amit most már magam köré magam építek. Ha nem áshatom meg saját síromat, hát kriptát építek leomlott várak megmaradt köveiből, féltékeny bosszú, de csak szomorúságot, ha okoz - ki tudja?
Feneketlen tavak mélyére vezet az utam, pirosak helyett feketék és kékek borítanak be mindent, álomarc, és selyem álarc, mit minden este és reggel fölteszek. Egyszer kicsi voltam, sokáig hallgattam egy akkori slágert, de nem hiszem, hogy pontosan megértettem volna, aztán évekkel később nosztalgiázáson kaptam magam, régi lemezek és magnószalagok után kutatva került a kezembe egy régen megkopott doboz, benne gyűröttre hallgatott hangok...Felnyitottam a magnó tetejét, előkészítettem majd sercegő hangon megszólalt...."...Játék volt, játék, de miért kéne belehalnom játékból?..."
Egy másik régiség, ugyanarról a szalagról, nem tudtam soha ki a szerző, ki az, aki valaha tökéletes hangot adott a gondolataimnak - "..gyújts egy gyertyát a szenvedőknek, vigyázd lángját két kezeddel.."
A reménytelen reménnyel találkoztam megint, akkor és most, és közötte sokkal többször, mint gyerekként hittem volna -
Nem kötődik igazából, de már rég itt lenne a helye, íme a legszilágyibb Domokos
NAPFORDULÓ
Feneketlen tavak mélyére vezet az utam, pirosak helyett feketék és kékek borítanak be mindent, álomarc, és selyem álarc, mit minden este és reggel fölteszek. Egyszer kicsi voltam, sokáig hallgattam egy akkori slágert, de nem hiszem, hogy pontosan megértettem volna, aztán évekkel később nosztalgiázáson kaptam magam, régi lemezek és magnószalagok után kutatva került a kezembe egy régen megkopott doboz, benne gyűröttre hallgatott hangok...Felnyitottam a magnó tetejét, előkészítettem majd sercegő hangon megszólalt...."...Játék volt, játék, de miért kéne belehalnom játékból?..."
Egy másik régiség, ugyanarról a szalagról, nem tudtam soha ki a szerző, ki az, aki valaha tökéletes hangot adott a gondolataimnak - "..gyújts egy gyertyát a szenvedőknek, vigyázd lángját két kezeddel.."
A reménytelen reménnyel találkoztam megint, akkor és most, és közötte sokkal többször, mint gyerekként hittem volna -
Nem kötődik igazából, de már rég itt lenne a helye, íme a legszilágyibb Domokos
NAPFORDULÓ
- Igen, igen, tudom. Nyári napforduló.
Hívattam, Mester, fáradjon be, Mester.
Éppen csak csúcsos süvegem
csapom fejembe. Nem szeretnék
napszúrást kapni. Egy pillanat
és mehetünk is.
Hogy ne még?
Tessék, kínálhatom hellyel is, ha már ragaszkodik
efféle formasághoz.
Hozott vodkát? Ó, csuda kedves.
Úgy ül itt, mintha örökre.
Persze, persze, hosszú a nap. Napforduló napja.
Nyári napfordulóé.
Születésnapom.
Az enyém, meg hát... az izé. Az egyezségünké.
Muszáj beszélni erről?
Muszáj?
Hogyne, hiszen a maga napja ez. A diadaláé. Tessék,
mehetünk, itt van az úgynevezett lelkem,
viheti.
Bár, őszintén szólva, nem tudom, mit eszik rajta.
De ez nem tartozik rám.
Hogy módot ad a végső számvetésre?
Muszáj meglennie?
Isten neki, fakereszt. Bocsánat, nem akartam megsérteni,
az istent csak megszokásból említettem.
Na jó.
Megbántam-e az egyezséget?
Még kérdi?
Nincs egyezség, hogy előbb-utóbb az ember meg ne bánná.
Pedig a mienk csábítónak ígérkezett.
Maga azt mondta: Ifjúság. És én bedőltem.
Ifjúság nyolcvan évig, százig, százötvenig!
Muszáj folytatni? Persze, most, maga élvez.
Egyszóval: Ifjúság. Remény. Bizodalom.
Küzdelem. Siker. Győzelem. Csalódás. Újrakezdés. Remény.
Ifjúság nyolcvan évig, százig, százötvenig! Ameddig akarom!
Pirospozsgás arcok. Nemi potencia.
És nyughatatlanság, örökké. Vágy, új küzdelemre, nőre,
sikerre, pénzre ésatöbbi.
Frissesség. Vígság. Céltudat. Romantika.
S a hit, a hit, hogy érdemes!
Hit a Célban és abban, hogy a Cél a Küzdelem maga!
Eredmény is, persze, itt-ott. Mézesmadzag.
Hogy abba ne hagyjam soha! Ne lehessen nyugalmam.
Mester!
Legyen ezerszer átkozott!
Maga ellopta tőlem a hitetlenség nyugalmát!
Az aggság bölcsességét!
Cinikus vagyok? No, ne mondja. Hogy oda ne rohanjak.
Ne feledje, éjfél még messze,
még mindig túl fiatal vagyok a cinizmushoz.
Éjfélig még halhatatlan vagyok.
Nem, csak a saját logikáját
olvastam a fejére, Mester.
De folytassuk. Egyszóval: Ifjúság.
Erő. Egészség. Rugalmas izmok,
sosem-meszesedő véredények,
éber agy, ép fogak, - :
megrágni a történelem rágós tényeit;
lelki immunitás,
türelem, öszvéri makacsság,
gyönyör, amennyi csak beléd fér! öröm! bosszúság!
kínlódás, eufória - mindegy: csak unalom ne!
Hogyne, tudom, így szólt az egyezség és csábított is.
Ki a fenét ne csábított volna!
Ifjúság nyolcvan évig, százig, százötvenig!
S lelki immunitás:
a halhatatlanság ábrándja - végső pillanatig!
Ne szóljon közbe. Mester. Nem akartam beszélni,
maga kényszerített, hát fogja be a száját, hallgasson végig,
még messze az éjfél. Nyári napforduló!
Egyszóval: Ifjúság. Seregnyi apró és hatalmas
dolog, tény, folyamat, állapot, amit
hülye gyűjtőnéven Boldogságnak hívunk.
Az utolsó szó jogán beszélek!
Boldog voltam, igen. És fiatal, mindvégig és vidám
és küzdő kedvű és győzedelmes és csalódott és mindig újrakezdő,
örökké nyughatatlan. Becsvágyó és becsületes, remélhetőleg.
Jó volt, sok minden jó volt.
Örvendeni egy csóknak is. Megfogalmazni egy megfoghatatlan
dallamot. Vagy csak ülni a parkban, egy padon,
valakivel,
s szoknyája alatt kutakodni.
S ami legfontosabb - nem is hinni, hogy vége sose lesz,
csak megfeledkezni róla.
Pontosabban: nem gondolni rá.
Mert a meggondolatlanság az ifjak
s a feledékenység a vének szerencséje, áldása. Én
csak az előbbit tudhatom,
így szól az egyezség, ugye.
Jó volt, persze, evezni a Dunán,
felszökni zergés szirteken;
röhögni nagyokat; jó volt a hit,
hogy egy-egy mozdulatommal
valamit én is megmozgathatok,
s büszke lehetek örökös
éberségemre, Mester,
résen vagyok s hiába akarnám
kikapcsolni fejemben a riasztókészüléket:
nem sikerülne.
Ez is hozzátartozott
az egyezséghez, a sok apró, hatalmas, jelentős vagy érdektelen
dologhoz, állapothoz, folyamathoz, amelyet
- mondtam már -
hülye gyűjtőnéven Boldogságnak hívunk.
A boldog állapothoz, amelyet
nem az eredmény, csak a szándék határoz meg. Amelyben
erőt jelent a Hit, olyan Erőt,
hogy meg kell hódolnia előtte minden emberfiának
(különben istenfia is
emberfia volt, csak törvénytelen - :
kuss, drága Mester:
az utolsó szó jogán
rosszmájú is lehetek -
aminthogy vagyok is).
Szégyen, nem szégyen, de most már
fáradt vagyok.
Nincs fárasztóbb, mint a dicséret,
s én eddig mást se tettem,
agyondicsértem, Mester, magunkat
és egyezségünket. Fáradt vagyok,
de még mindig messze az éjfél,
s munkál bennem az indulat, a végső
- nem szívesen hallgatja meg, tudom,
de nem mondok le az utolsó szó jogáról! - :
Mert jöhetsz, örök ifjúság,
boldogság, küzdelem, csalódás, győzelem, remény,
mulandó halhatatlanság, amelyről
csak az utolsó pillanatban
derül ki, hogy mulandó - :
itt van, Mester, az úgynevezett lelkem,
viheti rögtön, habár nem tudom,
mit eszik rajta. De hát
ez nem rám tartozik.
Én csak egy utolsót üvöltök,
s követelem a fáradtság jogát!
Követelem, mert végre
pihenni akarok!
Az aggság jogát is követelem,
a feledését, bölcsességét;
azt is, hogy ne érdekeljenek a nők,
hogy legyek impotens,
követelem a nyugalom jogát,
a megnyugvásét; azt, hogy beletörődjem
abba, amibe (nem, hogy nem lehet, de)
szerződésünk nem enged;
a halál jogát, igen, a Halálét
követelem, Mester! Mindent követelek,
amitől elestem ezzel az
átkozott szerződéssel!
Ó, Mester, Mefisztó,
már kezdek hülyeségeket beszélni.
Öt perc múlva éjfél. Mehetünk.
2009-08-31
Kisálom
Néha azt képzelem ceruzahegy vagyok. Egy nagyon piros ceruzáé. Fekete, fehér és sárga lapokn síklom, álmokat és gondolatokat keltek életre. Piros arcok, virágok, egy szoknya melybe beleborzong a lelked is ha látod, málnaszörp a világ legédesebb málnájából - bársony, piros bársony, nagyon piros. És naplemente, alma...mindenikben én vagyok, mindenik én vagyok, együtt teljessé tesz mindaz, amit életre keltek. Halvány, alig látható kispiros, majd nagyon élénk, vad, szemetszúró, csillogó -
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
