Nem tudom elmagyarázni, de igazából nem is kell. Csak annyit mondok, hogy nem szabad abbahagynod! Soha nem! Ami benned van kincs és a világnak látni kell mindent. Meg kell mutatnod mindenkinek, fel kell olvasnod a vakoknak, írástudatlanoknak; azoknak akik nem mernek hozzáfogni, hitet kell adj, hitet és bizalmat. Mindent, ami benned van, meg kell osztani, mert te élteted őket, és ők adnak neked örök életet.
Minden szónak ereje van, ereje és lángja. Fénycsőként világít majd az élet sötét útvesztőin, hangot ad a lélek néma suttogásának, árnyakat rajzol a magány mellé egy felhős őszi napon, kincsként csörren meg a koldus üres zsebében s illat lesz egy pipacs szirmai közt.
Körképpé alakul egy szögletes dobozban, vízcseppként hull a nap sugarai közül a legnagyobb aszályban, forrót sugárzik egy hideg téli hajnalon, lomblevél lesz elszáradt faágak halott rügyei közt, lélekkel telít egy kihunyt porhüvelyt. Mentőövvé tekeredik a fertőben fuldokló fiatal köré, s bilincsbe veri a szabadon sétáló gyikost.
Minden lesz, ha szabadon engeded, mert benne van száz, ezer, s millió lehetőség csírája, de egy lesz: a semmi, ha magadban tartva nem osztozol rajta a világgal.
Ne hagyd abba hát! Engedd ki mi fehér, kék, sárga, s a lilát és zöldet is szórd szét a levegő színtelen bugyrai közé. Nevetést és sírást, bánatot s derűt hozz vele az emberek, bokrok, fák, füvek, tárgyak, apró életek nincstelen hadára. Adj, adj ki mindent! mert a boldogság magasba emel s ott is oly egyedül vagy, mintha a bánttól ásott legmélyebb gödör sötétjében vesztél volna el, keresve mindazt, mi soha nem volt tiéd.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése