Listen to this, and sit back or never stop running:
2012-03-15
Never ending run
Years ago a never ending story started. After almost two years it reached the finish line but continued to run faster, towards something it proposed to happen. It never happened. But the story just kept running ahead, without looking back or around, to observe the uselessness of its effort. It got tired and its passionate, red face became musty and grey, but it still had the power to run forward, to try stopping the future. The past was the chaser and the future meant the fear. The only solution seemed to be a deep, fast, blind run; a never ending run, through the minutes, hours, days, lives....
2011-05-16
Emlékszülés
Élünk, s halmozunk minduntalan, hogy mire meghalunk legyen, mit magunkkal vinni, s talán hagyni valamit azokra, akikkel az úton találkozunk. Minden nap egy kirándulás, néha túra, máskor pedig rögös, mások által soha meg nem talált ösvény. Menni kell, szüntelen menni, s ha megállunk, néha érdemes leülni kicsit, végtelenre tárt lélekkel bámulni a határt, s mögé képzelni, azt mit szemmel látni már nem tudunk.
Azt hiszem a napsugarak melegsége egyenértékű az esőcseppek hűsítő csillogásával..de, ha így van, miért szomorkodunk minden esős napon?
Képek, ezekből élek, életképek, lételemek, elemlétek, mindenfele tündérrétek, előttetek nyitott könyvek, oldalukon sokszor könnyek, néha érzem, hogy megölnek.
drop the tear, tear the fear, fear the dark, dark equals clear
2011-05-02
Tűsarok
Tudod, az a nagyon magas, amitől megnyúlik egy butácska, túlkerek lábszár, amitől kényelmessé válik egy nyakmeresztő szemtől-szemben....
Néha elhiszem, hogy csak pár centi és tényleg elérem a végtelent, hogy egy sarok megoldhatja, emelheti és bonthatja a kialakult vagy épp elérhetetlen katarzist. Jó beleélni magam ezen egyszerű varázslat létébe, hinni benne, átadni magam, menekülni vele és benne egy bonyodalmakkal teli szürke hónapból...szürke, a nagyonfehér és a nagyonfekete keveredésének kegyetlen játéka ez, árnyalataival megcáfolva minden napsugár örök ragyogását, vagy épp körülzárn egy meg nem értett teret...
2011-04-02
2011-03-25
Te, aki ebben magadra ismersz
Tudod soha nem fogok hazudni neked. Miért tenném? Ilyennek szerettél meg, ha ez fájdalmat okoz...nem tehetek róla.
Magamat adtam az első szót kimondva, az első mosolyom őszinte volt. És hidd el, ha a vállamat piszkálom, nem kacérkodás, tényleg viszket, netán fáj. Ha előbújik a derekam, akkor rövid a blúz, de semmi több, egyetlen mozdulat sincs kiszámtíva. Ha szeretlek, nem taktikázom, s akkor sem teszem, ha gyűlöllek, vagy nem érdekelsz. Megondom, ha zavar, hogy piszkos a körmöd, s nem érdekel, ha neked ez fáj; én ilyen vagyok. Nem akarlak bántani ugyan, de foglak; őszinte vagyok, így elkerülhetetlen, s ugyanazzal az őszinteséggel kérek majd mindenért bocsánatot, s bújok hozzád, hogy megvígasztaljam sajgó szivedet.
Ha könnyeket látok leperegni meggyötört arcodon, a legnedvesebb puha csókkal szárítom majd föl, soha nem használok hozzá zsebkendőt, az annyira mesterkélt lenne, az nem én vagyok. Hidd el, a fehér nem én vagyok, s a fekete sem, de vagyok a szürke minden árnyalata, vagyok a vörös, a vér, az alma, ajkaid fénye, nyers húsod vad illata.
Lehet, hogy nem is vagyok rád kíváncsi igazán. Talán csak a napsugarat szeretem, ami belőled árad és menekülök az esőfelhők elől. Lehet, hogy nem szeretlek téged meg soha, de azt a bizonyos meleget sosem tudom elengedni majd. Talán egyszer, ha jön egy melegebb napsugár...ne haragudj emiatt rám!
Hiányzol, amikor nem vagy és túl sok belőled, amikor ragyogsz. Tudom, hogy most arra gondolsz..., de ne tedd, ne értsd ma félre, tudod, hogy miattad teszem.
Ezt is elmondtam, s minden mást is el fogok mondani, ahogy eddig, tekintet nélkül, határtalanul.
A márciusi tél tavaszba torkollott, s te ugyanolyan vagy, s mindig itt. Kettős érzéseket táplál bennem a büszkeség és a "fontos" érzése. Nem tudom, mit kell tennem, talán sarokba állítanom magam, s hagyni, hogy elmerüljön bennem a világ-
S most hozzád is szólok, hozzád ki a kendőzetlen igazság, a mellveretlen tabu árnyékában is mellettem maradtál, s mindenekfelett képes vagy a borús napokon is meglátni a tündért.
Magamat adtam az első szót kimondva, az első mosolyom őszinte volt. És hidd el, ha a vállamat piszkálom, nem kacérkodás, tényleg viszket, netán fáj. Ha előbújik a derekam, akkor rövid a blúz, de semmi több, egyetlen mozdulat sincs kiszámtíva. Ha szeretlek, nem taktikázom, s akkor sem teszem, ha gyűlöllek, vagy nem érdekelsz. Megondom, ha zavar, hogy piszkos a körmöd, s nem érdekel, ha neked ez fáj; én ilyen vagyok. Nem akarlak bántani ugyan, de foglak; őszinte vagyok, így elkerülhetetlen, s ugyanazzal az őszinteséggel kérek majd mindenért bocsánatot, s bújok hozzád, hogy megvígasztaljam sajgó szivedet.
Ha könnyeket látok leperegni meggyötört arcodon, a legnedvesebb puha csókkal szárítom majd föl, soha nem használok hozzá zsebkendőt, az annyira mesterkélt lenne, az nem én vagyok. Hidd el, a fehér nem én vagyok, s a fekete sem, de vagyok a szürke minden árnyalata, vagyok a vörös, a vér, az alma, ajkaid fénye, nyers húsod vad illata.
Lehet, hogy nem is vagyok rád kíváncsi igazán. Talán csak a napsugarat szeretem, ami belőled árad és menekülök az esőfelhők elől. Lehet, hogy nem szeretlek téged meg soha, de azt a bizonyos meleget sosem tudom elengedni majd. Talán egyszer, ha jön egy melegebb napsugár...ne haragudj emiatt rám!
Hiányzol, amikor nem vagy és túl sok belőled, amikor ragyogsz. Tudom, hogy most arra gondolsz..., de ne tedd, ne értsd ma félre, tudod, hogy miattad teszem.
Ezt is elmondtam, s minden mást is el fogok mondani, ahogy eddig, tekintet nélkül, határtalanul.
A márciusi tél tavaszba torkollott, s te ugyanolyan vagy, s mindig itt. Kettős érzéseket táplál bennem a büszkeség és a "fontos" érzése. Nem tudom, mit kell tennem, talán sarokba állítanom magam, s hagyni, hogy elmerüljön bennem a világ-
S most hozzád is szólok, hozzád ki a kendőzetlen igazság, a mellveretlen tabu árnyékában is mellettem maradtál, s mindenekfelett képes vagy a borús napokon is meglátni a tündért.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
