Emlékszülés

Élünk, s halmozunk minduntalan, hogy mire meghalunk legyen, mit magunkkal vinni, s talán hagyni valamit azokra, akikkel az úton találkozunk. Minden nap egy kirándulás, néha túra, máskor pedig rögös, mások által soha meg nem talált ösvény. Menni kell, szüntelen menni, s ha megállunk, néha érdemes leülni kicsit, végtelenre tárt lélekkel bámulni a határt, s mögé képzelni, azt mit szemmel látni már nem tudunk.

Azt hiszem a napsugarak melegsége egyenértékű az esőcseppek hűsítő csillogásával..de, ha így van, miért szomorkodunk minden esős napon?

Képek, ezekből élek, életképek, lételemek, elemlétek, mindenfele tündérrétek, előttetek nyitott könyvek, oldalukon sokszor könnyek, néha érzem, hogy megölnek.

drop the tear, tear the fear, fear the dark, dark equals clear

Tűsarok

Tudod, az a nagyon magas, amitől megnyúlik egy butácska, túlkerek lábszár, amitől kényelmessé válik egy nyakmeresztő szemtől-szemben....

Néha elhiszem, hogy csak pár centi és tényleg elérem a végtelent, hogy egy sarok megoldhatja, emelheti és bonthatja a kialakult vagy épp elérhetetlen katarzist. Jó beleélni magam ezen egyszerű varázslat létébe, hinni benne, átadni magam, menekülni vele és benne egy bonyodalmakkal teli szürke hónapból...szürke, a nagyonfehér és a nagyonfekete keveredésének kegyetlen játéka ez, árnyalataival megcáfolva minden napsugár örök ragyogását, vagy épp körülzárn egy meg nem értett teret...

Párhuzamos jelen-éltem

Te, aki ebben magadra ismersz

Tudod soha nem fogok hazudni neked. Miért tenném? Ilyennek szerettél meg, ha ez fájdalmat okoz...nem tehetek róla.
Magamat adtam az első szót kimondva, az első mosolyom őszinte volt. És hidd el, ha a vállamat piszkálom, nem kacérkodás, tényleg viszket, netán fáj. Ha előbújik a derekam, akkor rövid a blúz, de semmi több, egyetlen mozdulat sincs kiszámtíva. Ha szeretlek, nem taktikázom, s akkor sem teszem, ha gyűlöllek, vagy nem érdekelsz. Megondom, ha zavar, hogy piszkos a körmöd, s nem érdekel, ha neked ez fáj; én ilyen vagyok. Nem akarlak bántani ugyan, de foglak; őszinte vagyok, így elkerülhetetlen, s ugyanazzal az őszinteséggel kérek majd mindenért bocsánatot, s bújok hozzád, hogy megvígasztaljam sajgó szivedet.
Ha könnyeket látok leperegni meggyötört arcodon, a legnedvesebb puha csókkal szárítom majd föl, soha nem használok hozzá zsebkendőt, az annyira mesterkélt lenne, az nem én vagyok. Hidd el, a fehér nem én vagyok, s a fekete sem, de vagyok a szürke minden árnyalata, vagyok a vörös, a vér, az alma, ajkaid fénye, nyers húsod vad illata.
Lehet, hogy nem is vagyok rád kíváncsi igazán. Talán csak a napsugarat szeretem, ami belőled árad és menekülök az esőfelhők elől. Lehet, hogy nem szeretlek téged meg soha, de azt a bizonyos meleget sosem tudom elengedni majd. Talán egyszer, ha jön egy melegebb napsugár...ne haragudj emiatt rám!
Hiányzol, amikor nem vagy és túl sok belőled, amikor ragyogsz. Tudom, hogy most arra gondolsz..., de ne tedd, ne értsd ma félre, tudod, hogy miattad teszem.
Ezt is elmondtam, s minden mást is el fogok mondani, ahogy eddig, tekintet nélkül, határtalanul.
A márciusi tél tavaszba torkollott, s te ugyanolyan vagy, s mindig itt. Kettős érzéseket táplál bennem a büszkeség és a "fontos" érzése. Nem tudom, mit kell tennem, talán sarokba állítanom magam, s hagyni, hogy elmerüljön bennem a világ-
S most hozzád is szólok, hozzád ki a kendőzetlen igazság, a mellveretlen tabu árnyékában is mellettem maradtál, s mindenekfelett képes vagy a borús napokon is meglátni a tündért.

Marcangolva nedves húscafatokat

Nem tudom elmagyarázni, de igazából nem is kell. Csak annyit mondok, hogy nem szabad abbahagynod! Soha nem! Ami benned van kincs és a világnak látni kell mindent. Meg kell mutatnod mindenkinek, fel kell olvasnod a vakoknak, írástudatlanoknak; azoknak akik nem mernek hozzáfogni, hitet kell adj, hitet és bizalmat. Mindent, ami benned van, meg kell osztani, mert te élteted őket, és ők adnak neked örök életet.
Minden szónak ereje van, ereje és lángja. Fénycsőként világít majd az élet sötét útvesztőin, hangot ad a lélek néma suttogásának, árnyakat rajzol a magány mellé egy felhős őszi napon, kincsként csörren meg a koldus üres zsebében s illat lesz egy pipacs szirmai közt.
Körképpé alakul egy szögletes dobozban, vízcseppként hull a nap sugarai közül a legnagyobb aszályban, forrót sugárzik egy hideg téli hajnalon, lomblevél lesz elszáradt faágak halott rügyei közt, lélekkel telít egy kihunyt porhüvelyt. Mentőövvé tekeredik a fertőben fuldokló fiatal köré, s bilincsbe veri a szabadon sétáló gyikost.
Minden lesz, ha szabadon engeded, mert benne van száz, ezer, s millió lehetőség csírája, de egy lesz: a semmi, ha magadban tartva nem osztozol rajta a világgal.
Ne hagyd abba hát! Engedd ki mi fehér, kék, sárga, s a lilát és zöldet is szórd szét a levegő színtelen bugyrai közé. Nevetést és sírást, bánatot s derűt hozz vele az emberek, bokrok, fák, füvek, tárgyak, apró életek nincstelen hadára. Adj, adj ki mindent! mert a boldogság magasba emel s ott is oly egyedül vagy, mintha a bánttól ásott legmélyebb gödör sötétjében vesztél volna el, keresve mindazt, mi soha nem volt tiéd.

Álcátlan falunap

Szeretem a parasztokat. Tudod, az egyszerű fajtából valókat. Azt, aki mosolyog és egész nap boldog, hogyha a reggeli kakasszó mellé pirosarany nasugár is társul.
A tavaszi kapálós, magvetős napok derűje feltölt, a madárdal nyugtatóbb Kitaro valamennyi hangfoszlányánál; a kipattanó rügy halk zaja a téli kandalló pattogását idézi vissza, de a pihentető meleg helyett tavaszi lendületet ad minden megújulni vágyó léleknek.
A virágok szirombontásáig minden élettel telik meg. Napra vetett hassal ficánkolnak a kicsi gyíkok, szárnyukat próbálgatják az ébredező méhek, zavaróan öntelt zümmögésükkel hirdetik a meleg beköszöntét a legyek, s harsányan kelepelnek a messzi délről hazatalált gólyák is.
Sziromhullás. Árnyak, fényjáték és illatszőnyeg tölti be a nyári levegő mohó puhaságát, mintha csak a bárányfelhők halkan settenkedő nyája harapdálná le a beporzott bibék koronáját.
Gyümölcsérésig tart a leleddző hömpölygés. Az aranyló búzaszellő simogatása, a nád zizegése, egy tücsök szapora cirpelése, a delelő csorda nyugodt kolompolása hangol rá a közeledő színözön gazdagságára. Mulattat a kis gidák és ékes csipkebokrok vadóc csatározása, olyan őszinte, olyan korlátlan.
Az első alma földrehullása indítja el a végtelen lavinát. Hangos boldogságok, örömkacajok töltik be a faágak ölelésre tárt karjait, huncut szüretelők néznek farkasszemet a fekete s fehér fürtök hadával, s cseresznyefülbevalókat aggatnak magukra mezitlábas lányok. Gépóriások kürtje riasztja fölre az álmodozót s gömbölyű füstje mutatja az aratásirányt.
A legbátrabb sárga falevél kacéran száll a még hiún zöldellő fűszálak közé, s a szürke felhők is örömkönnyet hullatnak búcsúzó üdvözlésképp.
Hópehelyfehérig tart a búcsú, s mint gyorsvonat az integetőt, hagyja maga mögött az elmúlást. Mosolykristályok hullanak az alvó táj puha dunyhájára s az esti csend sötétjét békésen táncoló kandallólángok csiklandozzák.
Szeretem a parasztokat. Tudod, azokat akik mernek szívből élni.

In Santa Monica

I just love this song so-so-so much.

Enjoy!

2011.február 3. - szösszenet a kórházból

Egy Eddie nevű pajzsmirigycsomó és szexidoki története

Az események felgyorsult folyamata valamikor 2010. november 29-én kezdődött, amikor Eddie, a csomó, bevonult a történelembe.
Aznap fedezték fel és azóta mindenki nagyon érdeklődni kezdett felőle. 4 alkalommal nézték meg eko-n, rengetegszer tapogatták, aztán valaki 2011. januárjában Szebenben azt mondta, Eddie túlságosan megnőtt és már igen autonóm ahhoz, hogy ott bent, a pajzsmirigy bal lebenyében, szeretni tudjuk. Ekkor mondta azt szebenidoki, hogy Eddie-nek kolozsváridokihoz kell menni, mert ő profi sebész és van egy kicsi robotjátéka, amivel pillanatok alatt kirángatja Eddie-csomót a puha, meleg ágyából, úgy, hogy soha nem akar majd oda visszafeküdni.
Kolozsvári profidoki január közepén tapogatta meg először Eddie-t, csináltatott fotót, lemérette újból, majd végül azt mondta február 2-án délelőtt csak vele szeretne foglalkozni, és átpasszolt kolozsvaridokinénihez, hogy magyarázzon olyat, amit nem értek és adjon csúnya, barna cseppeket. Kolozsváridokinéni ezt is tette, majd átadott kolozsváriasszisztensnéninek, aki úgyszintén aranyos volt és azt mondta febr. 1-én tárt karokkal és vérszomjas tűkkel vár.
Január 26-án szólt a telefon és kijelezte kolozsváridokinéni nevét, belebeszéltem, ő vissza és azt kérte hozzunk mindent előbb 1 nappal. Megtettük
Január 31-én behoztam Eddie-t, a vérszomjas tűk megkapták, amit akartak, az üres üvegcsék besárgultak az irigységtől, mert nem kaptak eleget, a kolzsváriorrfülgégész pedig jókat mondott és sokat mosolygott. Miután mindenki boldog és kielégült volt, még egyszer utoljára hazavittem Eddie-t, búcsúpartit rendeztünk neki, ami csak róla szólt.
Február 1-je volt, kolozsvári profidoki megkapta Eddie-t egy teljes délelőttre és soha nem adta vissza. De vannak előzmények-
Az ágy tetején ücsörögve vártunk, hogy történjen valami, amikor bejött szexidoki és arra kérte anyát, hagyjon egy kicsit magunkra. Anya megtette és szexidoki belebújt a papírhalomba, majd ő is megtapogatta ott bent Eddie-t, még egyszer utoljára, miközben azt mondta ne féljek és én nem féltem. Ezek után szexidoki érdeklődött, persze Eddie-ről, én válaszoltam, majd elmondta, hogy a nyulat bokrostól lövik és Eddie-t ágyastól húzzák ki a megszokott helyéről, nehogy visszakívánkozzék. Montam, hogy jó és nem kérdezősködtem.
Szexidoki elment és azt mondta, a műtőben végig ott lesz velem, ne féljek. Nem féltem.
Szállító jött, pizsit hozott és felkerekeztünk a sebészetre. Apa mosolygott és integetett, anya puszit adott és nagyon aggódott, liftesnéni mosolygott, megint.
A műtő hideg volt, kísérőnéni nagyon pókerarc, asztal rövid és keskeny, hideg, én meg nagyon meztelen, de letakartak.
Bejött szexidoki, mosolygott és sok időt töltött azzal, hogy a karomat kényelmes pozícióba tekerje, párnázza.
Kolozsvárialtató belőtt és megkérdezte, álmosodom-e. Mondtam, hogy nem és lehánytam, 4 és fél órával később.
Pislogtam az intenzíven és integettem, mert beszélni nem tudtam, hiányzott Eddi-e...el sem búcsúztunk, úgy igazán. Egy magyar nővérke próbált dolgokat kihúzni belőlem, nem értette, miért nem válaszolok, én meg azt nem miért nem hallja, hogy névről igenis ismerem BodóÁront!
Eddie helyén cső volt, szurkapiszkált és kértem morfiumot...high...Itt kvázi félnap esett ki, mialatt köptem, aludtam, menőztem az amcsifilmes ágy összes lehetőségét kimerítve, szívtam a dirrekt orrba fújt szűrt oxigént, pisiltem nagyon keveset, majd később nagyon sokat ágytálba, felhigították a véremet és a sok vezeték dacára, nagy erőbedobással oldalra fordultam!
Kolozsvári profidoki benézett hozzám, de én köptem rá, ittam teát és reggel már egyedül húzta, fel, ami lecsúszott és mostam fogat - mert Rozi meggyőzött, hogy fel tudom emelni a fejem és segített is!
Feljött hozzám szexidoki, újrakötözött, mert szépen váladékoztam, így megérdemeltem, aztán levittek a nyugodt kórterembe, ahol hirtelen 3 medikus ugrott neki a kórtörténetemnek. Éhes voltam és tőlük nagyon nem boldog. Sokáig tartott, de elmentek.
Közben itt volt kolozsvári profidoki, mosolygott és megcirógatta az arcomat, szexidoki is bemosolygott, aztán jöttek anyáék, MeliBotiKata, sétáltam, ettem, s jó volt.
Tegnap már sokat nevettem az intenzív fotóimon...nem egyedül-
Minden nap jön szexidoki és újrakötöz. Nagyon meg van velem elégedve, ahogy mások is. Ma már azt mondta űberkirály vagyok! ;) Kolozsvári profidoki is mosolyog nekem minden nap és megcirógatja az arcomat. Ma még nem volt, most ezt várom-rituálé, mint itt bent minden-kellemes rituálé.

U.i. Estidoki már csak azzal mosolyog be, hogy ugy-e jól vagyok...:P

Volt

megvolt, meg volt mondjuk írva, meg volt, hogy nem volt írva semmi, de mi eljátszottunk a gondolattal, hogy mi lett volna, ha.....aztán még volt olyan is, hogy tehetetlenül ültünk és némán bámultunk, vártuk, hogy elmúljon, az ami akkor ott volt, pedig máshol kellett volna lennie
és akkor, fényév távolságra a jelentől, s talán a múlttól is, volt valami, ami akkor még ott volt, s talán ha visszamennénk most is ugyanott lenne, egy tölgyfa árnyékában, katica hátába vésve, vérbe fagyott katica hátába, nagyon mélyen, miliméteres mélységben

tudod azt a verset? Akarok - Ady, tudod? te sem, gondolhattam volna, hogy te is egy vagy azok közül, akik legjobb esetben is csak elolvasnak egy-két közzétett, szitává reklámozott irodalmat, de nem tudják miért
te miért nem vagy más? miért vagy te is ugyanolyan vérbefagyott, mint az a vésett hátú katica a tölgyfa nedves-langyos árnyékában? én azt akarom, hogy más legyél, hogy fölállj, hogy vésett háttal menj tovább, miközben ezt szavalod:

"E szó mögött sok, nehéz harc rejtőzik,
...
De történjék bármi,
...
mindent legyőzve mégis AKAROK !"

Szeretnélek...

igen, talán megint szeretnélek, téged, igen, pontosan téged, jobban mint eddig, jobban, talán annál is, mint megérdemled....
aztán lehet, hogy meg is tudnálak úgy igazán ölelni, úgy, ahogy talán te is emlékszel még
és megtörténhet, hogy beletúrnék a hajadba, olyan nagyon-nagyon, hogy erezzem a fejbőröd ráncait, a koponyád igazi formáját-
meg tudnálak mosolyogtatni, és én is mosolygnék pusztán annak, hogy mindez megtörténik :)
és, tudod még mit tennék? habot nyomnék az orrodra, és várnám, hogy leessen, akkor talán kacagnék is...rajtad
de végül beléd bújnék, olyan mélyen, mint még soha, és a végtelen végéig hallgatnám a szived dobogását, ahogy talán te is az enyémet.