Miss

az a mosoly...hiányzott!

Megannyi emléket idéz fel bennünk néhány helyzet által ellehetetlenített tevékenység. Olyan csodajó együtt lakni, azzal, akit szeretsz :D és utána nagyon nehéz megszokni új helyzeteket, olyanokat, amik távolítanak, mert nem vagy mindig vele. Ösztönzőleg kellene hatnia, hajtani arra, hogy mielőbb ismét együtt beszéljük meg, mi kerüljön hová -
Olyan egyszerűen szép beleszeretni valakibe, átadni magad mindannak, amit csak a szerelem jelenthet - valami erős meleg sugár, egy hajszálnyi csillámpor a minennapok sűrűjébe..és szeretlek, ennyire egyszerű az egész.

Egy boldog őszi nap és pont.

Még egy kicsike art-thing Katával a mai napra, tegnap készült, de nekünk tetsz' ;)

Hangulat-inga-dozós kedvemben (mintha direkt csinálnám) szoktam olvasgatni Arany Hídavatását. Hihetetlenül feltölt. Legelőször azért olvastam el, hogy a többihez hasonlóan a mélyszomorú hangulatot is meg tudjam élni, de nem volt sikeres a versválasztás...vagy talán messze felülmúlta az elvártakat. Értelmet nyer benne az értelmetlen, értéket kap az értéktelen, pozitívvá lesz minden negatív.
Saját kötetet kellene összeállítania mindenkinek, akin segít a líra. Kis receptek váltakozó hangulatállapotok beköszönésére, a megélés vagy a hárítás kedvéért.
Én megteszem, blogon kívül is.

HÍDAVATÁS

Szólt a fiú: "Kettő, vagy semmi!"
És kártya perdül, kártya mén;
Bedobta... késő visszavenni:
Ez az utolsó tétemény:
"Egy fiatal élet-remény."

A kártya nem "fest", - a fiúnak
Vérgyöngy izzad ki homlokán.
Tét elveszett!... ő vándorútnak
- Most már remény nélkül, magán --
Indúl a késő éjszakán.

Előtte a folyam, az új hid,
Még rajta zászlók lengenek:
Ma szentelé föl a komoly hit,
S vidám zenével körmenet:
Nyeré "Szűz-Szent-Margit" nevet.

Halad középig, hova záros
Kapcsát ereszték mesteri;
Éjfélt is a négy parti város
Tornyában sorra elveri; -
Lenn, csillagok száz-ezeri.

S amint az óra, csengve, bongva,
Ki véknyan üt, ki vastagon,
S ő néz a visszás csillagokba:
Kél egy-egy árnyék a habon:
Ősz, gyermek, ifju, hajadon.

Elébb csak a fej nő ki állig,
S körülforog kiváncsian;
Majd az egész termet kiválik
S ujjonganak mindannyian:
"Uj hid! avatni mind! vigan."

"Jerünk!... ki kezdje? a galamb-pár!"
Fehérben ifju és leány
Ölelkezik s a hídon van már:
"Egymásé a halál után!"
S buknak, - mint egykor igazán.

Taps várja. - "Most a millióson
Van a sor: bátran, öregem!" -
"Ha megszökött minden adósom:
Igy szökni tisztesebb nekem!"
S elsímul a víz tükre lenn.

Hivatlanul is jönnek aztán
A harmadik, a negyedik:
"Én a quaternót elszalasztám!"
"Én a becsűletet, - pedig
Viseltem négy évtizedig."

S kört körre hány a barna hullám,
Amint letűnnek, itt vagy ott.
Jön egy fiú: "Én most tanúlám
Az elsőt; pénzem elfogyott:
Nem adtak: ugrom hát nagyot!"

Egy tisztes agg, fehér szakállal,
Lassan a hídra vánszorog:
"Hordozta ez, míg birta vállal,
A létet: mégis nyomorog! -
Fogadd be, nyílt örvény-torok!

Unalmas arc, félig kifestve -
Egy úri nő lomhán kikel:
"Ah, kínos élet: reggel, estve
Öltözni és vetkezni kell!"
Ezt is hullámok nyelik el.

Nagy zajjal egy dúlt férfi váza
Csörtet fel és vigyorgva mond:
"Enyém a hadvezéri pálca,
Mely megveré Napleont!"
A többi sugdos: "a bolond!..."

Szurtos fiú ennek nyakába
Hátul röhögve ott terem
S ketten repűlnek a Dunába:
"Lábszijjra várt a mesterem:
No, várjon, míg megkérlelem!"

"Én dús vagyok" kiált egy másik
S élvezni többé nem tudom! -"
"Én hű valék a kézfogásig
S elvette Alfréd a hugom'!"
Eltűnnek mind, a járt uton.

"Párbajban ezt én így fogadtam:
Menj hát elül, sötét golyó!" --
"Én a szemérmet félrehagytam,
És íme, az lőn bosszuló:
Most vőlegényem a folyó. -"

Igy, s már nem egyenkint, - seregben,
Cikázva, némán ugranak,
Mint röpke hal a tengerekben;
Vagy mint csoportos madarak
Föl-fölreppenve, szállanak.

Órjás szemekben hull e zápor,
Lenn táncol órjás buborék;
Félkörben az öngyilkos tábor
Zúg fel s le, mint malomkerék;
A Duna győzi s adja még.

Néz a fiú... nem látja többé,
Elméje bódult, szeme vak;
De, amint sűrübbé, sűrübbé
Nő a veszélyes forgatag:
Megérzi sodrát, hogy ragad.

S nincs ellenállás e viharnak, -
Széttörni e varázsgyürüt
Nincsen hatalma földi karnak. -
Mire az óra egyet üt:
Üres a híd, - csend mindenütt.

Játék volt...

Végül is mindenben benne vagyunk, azt hisszük mi irányítjuk az életünket, aztán romba dől egy fura kis pillanat alatt minden. Álomvárak dőlnek össze a valós tornyok romhalmazainak tetejére, majd egyszer csak kupacok között találjuk magunkat. Még kilátok, de egyre magasabb az árok, amit most már magam köré magam építek. Ha nem áshatom meg saját síromat, hát kriptát építek leomlott várak megmaradt köveiből, féltékeny bosszú, de csak szomorúságot, ha okoz - ki tudja?
Feneketlen tavak mélyére vezet az utam, pirosak helyett feketék és kékek borítanak be mindent, álomarc, és selyem álarc, mit minden este és reggel fölteszek. Egyszer kicsi voltam, sokáig hallgattam egy akkori slágert, de nem hiszem, hogy pontosan megértettem volna, aztán évekkel később nosztalgiázáson kaptam magam, régi lemezek és magnószalagok után kutatva került a kezembe egy régen megkopott doboz, benne gyűröttre hallgatott hangok...Felnyitottam a magnó tetejét, előkészítettem majd sercegő hangon megszólalt...."...Játék volt, játék, de miért kéne belehalnom játékból?..."
Egy másik régiség, ugyanarról a szalagról, nem tudtam soha ki a szerző, ki az, aki valaha tökéletes hangot adott a gondolataimnak - "..gyújts egy gyertyát a szenvedőknek, vigyázd lángját két kezeddel.."

A reménytelen reménnyel találkoztam megint, akkor és most, és közötte sokkal többször, mint gyerekként hittem volna -

Nem kötődik igazából, de már rég itt lenne a helye, íme a legszilágyibb Domokos

NAPFORDULÓ

- Igen, igen, tudom. Nyári napforduló.
Hívattam, Mester, fáradjon be, Mester.
Éppen csak csúcsos süvegem
csapom fejembe. Nem szeretnék
napszúrást kapni. Egy pillanat
és mehetünk is.
Hogy ne még?
Tessék, kínálhatom hellyel is, ha már ragaszkodik
efféle formasághoz.
Hozott vodkát? Ó, csuda kedves.
Úgy ül itt, mintha örökre.
Persze, persze, hosszú a nap. Napforduló napja.
Nyári napfordulóé.
Születésnapom.
Az enyém, meg hát... az izé. Az egyezségünké.
Muszáj beszélni erről?
Muszáj?
Hogyne, hiszen a maga napja ez. A diadaláé. Tessék,
mehetünk, itt van az úgynevezett lelkem,
viheti.
Bár, őszintén szólva, nem tudom, mit eszik rajta.
De ez nem tartozik rám.
Hogy módot ad a végső számvetésre?
Muszáj meglennie?
Isten neki, fakereszt. Bocsánat, nem akartam megsérteni,
az istent csak megszokásból említettem.
Na jó.
Megbántam-e az egyezséget?
Még kérdi?
Nincs egyezség, hogy előbb-utóbb az ember meg ne bánná.
Pedig a mienk csábítónak ígérkezett.
Maga azt mondta: Ifjúság. És én bedőltem.
Ifjúság nyolcvan évig, százig, százötvenig!
Muszáj folytatni? Persze, most, maga élvez.
Egyszóval: Ifjúság. Remény. Bizodalom.
Küzdelem. Siker. Győzelem. Csalódás. Újrakezdés. Remény.
Ifjúság nyolcvan évig, százig, százötvenig! Ameddig akarom!
Pirospozsgás arcok. Nemi potencia.
És nyughatatlanság, örökké. Vágy, új küzdelemre, nőre,
sikerre, pénzre ésatöbbi.
Frissesség. Vígság. Céltudat. Romantika.
S a hit, a hit, hogy érdemes!
Hit a Célban és abban, hogy a Cél a Küzdelem maga!
Eredmény is, persze, itt-ott. Mézesmadzag.
Hogy abba ne hagyjam soha! Ne lehessen nyugalmam.
Mester!
Legyen ezerszer átkozott!
Maga ellopta tőlem a hitetlenség nyugalmát!
Az aggság bölcsességét!
Cinikus vagyok? No, ne mondja. Hogy oda ne rohanjak.
Ne feledje, éjfél még messze,
még mindig túl fiatal vagyok a cinizmushoz.
Éjfélig még halhatatlan vagyok.
Nem, csak a saját logikáját
olvastam a fejére, Mester.
De folytassuk. Egyszóval: Ifjúság.
Erő. Egészség. Rugalmas izmok,
sosem-meszesedő véredények,
éber agy, ép fogak, - :
megrágni a történelem rágós tényeit;
lelki immunitás,
türelem, öszvéri makacsság,
gyönyör, amennyi csak beléd fér! öröm! bosszúság!
kínlódás, eufória - mindegy: csak unalom ne!
Hogyne, tudom, így szólt az egyezség és csábított is.
Ki a fenét ne csábított volna!
Ifjúság nyolcvan évig, százig, százötvenig!
S lelki immunitás:
a halhatatlanság ábrándja - végső pillanatig!
Ne szóljon közbe. Mester. Nem akartam beszélni,
maga kényszerített, hát fogja be a száját, hallgasson végig,
még messze az éjfél. Nyári napforduló!
Egyszóval: Ifjúság. Seregnyi apró és hatalmas
dolog, tény, folyamat, állapot, amit
hülye gyűjtőnéven Boldogságnak hívunk.
Az utolsó szó jogán beszélek!
Boldog voltam, igen. És fiatal, mindvégig és vidám
és küzdő kedvű és győzedelmes és csalódott és mindig újrakezdő,
örökké nyughatatlan. Becsvágyó és becsületes, remélhetőleg.
Jó volt, sok minden jó volt.
Örvendeni egy csóknak is. Megfogalmazni egy megfoghatatlan
dallamot. Vagy csak ülni a parkban, egy padon,
valakivel,
s szoknyája alatt kutakodni.
S ami legfontosabb - nem is hinni, hogy vége sose lesz,
csak megfeledkezni róla.
Pontosabban: nem gondolni rá.
Mert a meggondolatlanság az ifjak
s a feledékenység a vének szerencséje, áldása. Én
csak az előbbit tudhatom,
így szól az egyezség, ugye.
Jó volt, persze, evezni a Dunán,
felszökni zergés szirteken;
röhögni nagyokat; jó volt a hit,
hogy egy-egy mozdulatommal
valamit én is megmozgathatok,
s büszke lehetek örökös
éberségemre, Mester,

arra, hogy még álmomban is

résen vagyok s hiába akarnám
kikapcsolni fejemben a riasztókészüléket:
nem sikerülne.
Ez is hozzátartozott
az egyezséghez, a sok apró, hatalmas, jelentős vagy érdektelen
dologhoz, állapothoz, folyamathoz, amelyet
- mondtam már -
hülye gyűjtőnéven Boldogságnak hívunk.
A boldog állapothoz, amelyet
nem az eredmény, csak a szándék határoz meg. Amelyben
erőt jelent a Hit, olyan Erőt,
hogy meg kell hódolnia előtte minden emberfiának
(különben istenfia is
emberfia volt, csak törvénytelen - :
kuss, drága Mester:
az utolsó szó jogán
rosszmájú is lehetek -
aminthogy vagyok is).
Szégyen, nem szégyen, de most már
fáradt vagyok.
Nincs fárasztóbb, mint a dicséret,
s én eddig mást se tettem,
agyondicsértem, Mester, magunkat
és egyezségünket. Fáradt vagyok,
de még mindig messze az éjfél,
s munkál bennem az indulat, a végső
- nem szívesen hallgatja meg, tudom,
de nem mondok le az utolsó szó jogáról! - :
Mert jöhetsz, örök ifjúság,
boldogság, küzdelem, csalódás, győzelem, remény,
mulandó halhatatlanság, amelyről
csak az utolsó pillanatban
derül ki, hogy mulandó - :
itt van, Mester, az úgynevezett lelkem,
viheti rögtön, habár nem tudom,
mit eszik rajta. De hát
ez nem rám tartozik.
Én csak egy utolsót üvöltök,
s követelem a fáradtság jogát!
Követelem, mert végre
pihenni akarok!
Az aggság jogát is követelem,
a feledését, bölcsességét;
azt is, hogy ne érdekeljenek a nők,
hogy legyek impotens,
követelem a nyugalom jogát,
a megnyugvásét; azt, hogy beletörődjem
abba, amibe (nem, hogy nem lehet, de)
szerződésünk nem enged;
a halál jogát, igen, a Halálét
követelem, Mester! Mindent követelek,
amitől elestem ezzel az
átkozott szerződéssel!
Ó, Mester, Mefisztó,
már kezdek hülyeségeket beszélni.
Öt perc múlva éjfél. Mehetünk.

Kisálom

Néha azt képzelem ceruzahegy vagyok. Egy nagyon piros ceruzáé. Fekete, fehér és sárga lapokn síklom, álmokat és gondolatokat keltek életre. Piros arcok, virágok, egy szoknya melybe beleborzong a lelked is ha látod, málnaszörp a világ legédesebb málnájából - bársony, piros bársony, nagyon piros. És naplemente, alma...mindenikben én vagyok, mindenik én vagyok, együtt teljessé tesz mindaz, amit életre keltek. Halvány, alig látható kispiros, majd nagyon élénk, vad, szemetszúró, csillogó -

Ajánlás

Ne haragudj. A rét deres volt,
a havasok nagyon lilák
s az erdő óriás vörös folt,
ne haragudj: nem volt virág.

De puszta kézzel mégse jöttem:
hol a halál nagyon zenél,
sziromtalan csokrot kötöttem,
piros bogyó, piros levél.

S most add a lelked: karcsu váza,
mely őrzi még a nyár borát -
s a hervadás vörös varázsa
most ráborítja bíborát.

Áprily, mert szeretem.

Piros fííling....asszem...

"Jó érezni, hogy szeretlek.

Nagyon és egyre jobban,

Ott bujkálni két szemedben,
Rejtőzködni mosolyodban.
Érezni, hogy szemeid már szemeimben élnek és néznek,
S érezni azt, ha szép, veled szép
És csak veled teljes az élet."

;)

...

Volt egy álmom, hinni kezdtem benne, majd ketten lettünk és egyre valósabbnak tűnt minden, aztán leomlott a vár...fellegvár. Építeni kezdtem egy újat, csak én egyedül, csak magamnak..majd segítség érkezett, boldog állapot, aranypillanatokkal....sugarak és napok, majd szűnni kezdett ez is, téves címzett, levél elcsatangol, feladó szétmállik...

Rólad

..mert csak akkor nem vagy,
mikor a legjobban kellenél-
csak egy fura pillanat,
hogy a bajban velem vagy
máshol jársz és más mit látok,
ki tudja, hol mit találok.
fura pici gondolat,
elengedem, s már szalad
tovaröppent délibáb,
nem szép az, ha nem vagy már
kicsöppen egy fénysugár,
árnyék foltok....tovaszáll,
harang szól és lepereg,
minden, amit szeretek.
úri muri, kacsaláb, beteg élet-dalocskák,
fekete és kék-fehér, teli marok mit sem ér-
eltemetlek semmiért, de mondd, mondd...miért?

Régen és most

Egyszer beleszerettem a csobogó patak hangocskájába, később meghallottam suttogni a fűszálakat. Napok és hónapok teltek el, mire megéreztem a nap sugarának simogató ölelését, a harmatcseppek csiklandozását a talpamon. Ismerkedtem a világgal: megláttam egy kis ibolya kacér nevetését, meghallottam az első pacsirta dalát, és éreztem, csak nekem szól. Álmokba aludtam bele, és valóságokra ébredtem, majd megéreztem az első vadon szedett menta gyógyhatását. Láttam karóba húzni egy békát és sírtam. Szerettem és csaltam, majd csalódtam is. Voltam nagyon vidám és adtam mindenkinek, aztán behúzódtam egy kis sarokba és szomorkodtam. Megéltem a legmélyebb feketéket is a legélénkebb pirosak mellett. Sárgák tömkelege röpített a gondolatoknál is magasabbra, habzsoltam és el-elpuhultam, néha bántottam és megbánatm. Csodákat gyűjtöttem, minden kis pillanat csoda volt függetlenül attól, milyen lelkiállapot kísérte. Események bonyolult hálóját szőve kis gyöngyöket fűzögettem és most itt vagyok én, felnőtten--felnőttem. És most, hogyan tovább? Melyik úton? Mit vagy kit kellene választanom? Hogyan alakítom ki a saját kis körömet, azt amiben függetlenül attól, hogy velem vagy ellenem vannak-e, én legbelül védetten, mosolytarsojjal a hátamon balllagok.? Kérdések és válaszok csatamezején ülök, ott van mindenki, akit szeretek, köröttem szűkre zárva ott állnak öten, meg egy hatodik, mindig másvalaki. Egyikük folyton átölel. Segítenek felállni, de, amikor két kar közül máskettőbe kerülnék, kicsit mindig összerogyok, vissza is ülök néha..Mereven bámulok egyetlen egy pontot a horizont legvégén, képeket látok a jövőből, valami elérhetőt, de az addig vezető út kátyús, kusza és lyukacsos...
Jó, hogy itt vagytok, még, ha nehéz is velem...kis zűrös, ami vagyok. De én szeretek, csak psssszt! el ne mondd senkinek ;)

:D

Oooolyan nagy lázban vagyok, hatalmas nagy alkothatnékkal, de nincs időőőőm. Semmiképpen nem mondhanám, hogy ez tetszik, de valahogy nincs kiút. Kicsit olyan mintha nekifogtam volna mindennek és menne is de aztán mégiscsak leáll és szalad szalad el mellettem a nagy idő, maga alá gyúrva, mélyen belém fúrva valamit,amitőll érzem,hogy hallani sem akarok, de valójában nem is tudom, mi az. Kicsit furás meg miegymás, a tegnapi kézművesvásár ráébresztett, mennyire kiürült az életem mióta csak ülök és sajnálom magam, hogy nincs időm semmire. Szóval, baltát elő és tízezerrel tarolni a fákat míg nem késő.
Rövid kicsi beszámolócska arról, hogy nem bent, hanem kint lakom, azzal akibe most a legfülemigebb bele vagyok szerelmesedve ;)) és olyan kicsi fészek az amibe naponta hazatérek :D Feltölt és mosolykörbe zár.
Kicsiköszi gumimaci! :* :X

Megvolt a 6. Humorfeszt is, aki lemaadt nezze a kukker-en és manna-n, nekem összefoglalóként meg csak annyi, hogy Roki-Maki és füligszáj. ;)

Csip-csirip és csulári lári :D

Bekk in life, smost megint jó, csak neki kell állnom úgy tényleg-igazából a zállamvizsunak...Tralala, az is meglesz ;)

na cupacs

Skinemszarjalemi??!!?

Ez most csak úgy spontán szól arról, hogy mennyire furán jönnek össze hirtelen a dolgok. Ha jó, akkor nagyon és simán áthidalható minden akadály, megoldható minden probléma, de ha rossz, hadd ne cenzúrázzam mennyire kibaszottul összecsap minden a fejem fölött....és valamiért igenis már-már kezdem nagyon igazságtalannak érezni, hogy el lehet várni tőlem a maximumot, a tökéleteset is akár, de, ha arra kerül a sor, hogy nekem valaki...valamit csak azért mert már egyszer én is neki...vagy csak mert mocsok-egy-szar-helyzet állt elő és ki tudna belőle valaki szedni, na de minek...aki szarban van ne ugráljon, sennyi...
Szállj le a földre!! LE Le lE....jó mélyre, sha valaki segíteni akar? szép komótosan hátat kell fordítani, mert ha megszokom, hogy van kire számítani, valami baromi szar a csalódás utána.
Emberek, kik ezt most elolvastátok, tudjátok, hogy axonok és dendritek sokasága meredt irományom komponálása alatt az égnek, bepitbullt az összes tekervényem, de én alapból mindenkit szeretek, viszont el nem várok most így hirtelen cserébe senkitől semmit. Mosoly...ha ha ha...csak mert "Smile! it confuses people!" ;)

Pinky and the Brain...:P

na, igen, ezek lettünk mi egy ideje, mióta nekem bejött egy nagyon vad, múlninemakarónak-tűnő pink mániám. ;)) Pittzur már alig bírja, de mindenki nagy boldogságára már csak a körmöm 1/3-a pink, nem a teljes felület, szóval még egy picit kell hagyni, és úgy tovaröppen, hogy csak na.

Segyébként szesszióvégi itthonka még pár napig, behavazva a "találkoznunk kell feltétlenül"-ök hadával, a "csak erre kérlek amíg itthon vagy" és persze a "gyere beszélgessünk", na meg a klasszikus és elmaradhatatlan "megyünk vásárolni"-k :D És ez jó, olyan itthon fíííligje van, alapállapotban pihepuha, almaillatú és meleg, néhol lyukacsos, de sebaj, jó.
Pár nap és kipukizik a légvár, vissza minden a Kluzséletbe, államvizsga, tanárhad, uncsi-ellenállás.....babapoci, pici csoki, kacsa sajt és persze egy tányér fekete minden nap. Ti csak cuppantsatok és gyűjtsetek be soksok türcsit, mert nekem most nem lesz.....van az a hp állapot, amikor nem vagyok nagyon meglégedve magammal, de, ha arra fordítok energiát, hogy ezt hárítsam, nem marad egyébre, amire most valahogy több kell.
Sziporka van még mindig....szállingóznék naphosszat, de nem lehet, földhöz köt az államvizsga-gravitácóóóóóó----óóóóó---na!!! kicsi pfff! 2 perc hiszti és mehetünk is tovább ;)

Gombamentesítés

Maradjunk annyiban, hogy ha a vasárnap jó, mindenféle lelkiismeretfurdalásoktól és elmaradt feladatoktól mentes, akkor a hétfő is jó, meg szép, meg, meg, meg...ilyenek.
Na, nemtom, de "mákvirág az igazi, a többi csak playback";) .....ok, szesszióm van, kemény, mint általában, csak gombaírtással ne kellene mellékszakként foglalkoznom, sakkoooooo, ooooo--io---iiio---oooi---iii :D Hja, ez egy betegesen fárasztó bejegyzés, nézzetek inkább egy Garf.ot ;)....állapotjellemzés :)

Ugy-e nem ez a 2009?!?!?!

Érezted már, hogy olyan állati jó minden, hogy semmi nem ronthatja el?
Ez az a boldog állapot, amikor csak mosolyogni tudsz szóljon bárki bármit....és valahogy úgy érzed mindent el tudsz viselni, mert van melletted valaki, aki feltölt, szeret és akivel annyira repülsz, repülsz a fellegek felett, át mindenen, félvállról megoldott problémákkal. Ilyet éltem én is, még mindig itt van, szerelmes vagyok, talán ez az eddigi "leg-"ebb mindközül....egy csupa-mosoly hónapot töltöttünk már együtt, éveknek tűnik, sok fehér-piros óra és perc végeláthatatlan vonala....és olyan nagyon jó. :D
Mindennel szembe tudnék szállni, úgy érzem, és valahol bennem van még mindig, de beütött valami....mindig az egészségügyi gubancaim!!! - és nagy hajrával ki is ütött. Szürkés-kékesen rossz, nagyon intenzív pirosakkal szurkálva. Egy hete húzom, egyre kevésbé vagyok toleráns mindennel és mindenkivel, az állandó fájdalom most valahogy reményvesztettségbe kerget, és én igazán nem vagyok a feladós fajta (ha ismersz, tudod). Mindent a preszesszió és a konzervatív, beszűkült látókörű tanáraim fűszerkeveréke árnyal - körítésképp sötét fekete árnnyal .
Aztán ma reggel felkeltem, pontosabban a fájdalom riasztott, hadd érezzem a súlyát....valahogy ez az év annyira nem olyan mint a többi, körbepörög minden, szeretek és szeretnek....emberek....fák...levelek...néha surranó kis hópelyhek....csillog-villog-pálcika, észrevettem, ő titka.

Az egyik őskedvenc urgik be néhol

Süvítnek napjaink, a forró sortüzek,
– valamit mindennap elmulasztunk.
Robotolunk lélekszakadva, jóttevőn,
– s valamit minden tettben elmulasztunk.
Áldozódunk a szerelemben egy életen át,
– s valamit minden csókban elmulasztunk.

Mert valami hiányzik minden ölelésből,
– minden csókból hiányzik valami.
Hiába alkotjuk meg s vívunk érte naponta,
– minden szerelemből hiányzik valami.
Hiába verekszünk érte halálig: – ha miénk is,
– a boldogságból hiányzik valami.

Jóllakhatsz fuldoklásig a gyönyörökkel,
– az életedből hiányzik valami.
Hiába vágysz az emberi teljességre,
– mert az emberből hiányzik valami.
Hiába reménykedsz a megváltó Egészben,
– mert az Egészből hiányzik valami.

A Mindenségből hiányzik egy csillag,
– a Mindenségből hiányzik valami.
A Világból hiányzik a mi világunk,
– a Világból hiányzik valami.

Az égboltról hiányzik egy sugár,
– felőlünk hiányzik valami.
A Földből hiányzik egy talpalatnyi föld,
– talpunk alól hiányzik valami.

Pedig így szólt az ígéret a múltból:
– „Valahol! Valamikor! Valami!”
Hitették a bölcsek, hitték a hívők,
– mióta élünk, e hitetést hallani.
De már reánk tört a tudás: – Valami nincs sehol!
– s a mi dolgunk ezt bevallani,
s keresni azt, amit már nem szabad
senkinek elmulasztani.

Újra kell kezdeni mindent,
– minden szót újra kimondani.
Újra kezdeni minden ölelést,
– minden szerelmet újra kibontani.
Újra kezdeni minden művet és minden életet,
– kezünket mindenkinek újra odanyújtani.

Újra kezdeni mindent e világon,
– megteremteni, ami nincs sehol,
de itt van mindnyájunkban mégis,
belőlünk sürgetve dalol,
újra hiteti, hogy eljön
valami, valamikor, valahol…

(Valami nincs sehol - Váci Mihály)

..... fura, pedig megtaláltam az ölelést, a csókot, úgy érzem a szerelmet is, amiből nem hiányzik semmi....és a klasszikus: "a bajokat leszámítva, most olyan jól vagyok"!! Kisgalamb, szeretlek :*