Régen és most

Egyszer beleszerettem a csobogó patak hangocskájába, később meghallottam suttogni a fűszálakat. Napok és hónapok teltek el, mire megéreztem a nap sugarának simogató ölelését, a harmatcseppek csiklandozását a talpamon. Ismerkedtem a világgal: megláttam egy kis ibolya kacér nevetését, meghallottam az első pacsirta dalát, és éreztem, csak nekem szól. Álmokba aludtam bele, és valóságokra ébredtem, majd megéreztem az első vadon szedett menta gyógyhatását. Láttam karóba húzni egy békát és sírtam. Szerettem és csaltam, majd csalódtam is. Voltam nagyon vidám és adtam mindenkinek, aztán behúzódtam egy kis sarokba és szomorkodtam. Megéltem a legmélyebb feketéket is a legélénkebb pirosak mellett. Sárgák tömkelege röpített a gondolatoknál is magasabbra, habzsoltam és el-elpuhultam, néha bántottam és megbánatm. Csodákat gyűjtöttem, minden kis pillanat csoda volt függetlenül attól, milyen lelkiállapot kísérte. Események bonyolult hálóját szőve kis gyöngyöket fűzögettem és most itt vagyok én, felnőtten--felnőttem. És most, hogyan tovább? Melyik úton? Mit vagy kit kellene választanom? Hogyan alakítom ki a saját kis körömet, azt amiben függetlenül attól, hogy velem vagy ellenem vannak-e, én legbelül védetten, mosolytarsojjal a hátamon balllagok.? Kérdések és válaszok csatamezején ülök, ott van mindenki, akit szeretek, köröttem szűkre zárva ott állnak öten, meg egy hatodik, mindig másvalaki. Egyikük folyton átölel. Segítenek felállni, de, amikor két kar közül máskettőbe kerülnék, kicsit mindig összerogyok, vissza is ülök néha..Mereven bámulok egyetlen egy pontot a horizont legvégén, képeket látok a jövőből, valami elérhetőt, de az addig vezető út kátyús, kusza és lyukacsos...
Jó, hogy itt vagytok, még, ha nehéz is velem...kis zűrös, ami vagyok. De én szeretek, csak psssszt! el ne mondd senkinek ;)