Emlékszülés

Élünk, s halmozunk minduntalan, hogy mire meghalunk legyen, mit magunkkal vinni, s talán hagyni valamit azokra, akikkel az úton találkozunk. Minden nap egy kirándulás, néha túra, máskor pedig rögös, mások által soha meg nem talált ösvény. Menni kell, szüntelen menni, s ha megállunk, néha érdemes leülni kicsit, végtelenre tárt lélekkel bámulni a határt, s mögé képzelni, azt mit szemmel látni már nem tudunk.

Azt hiszem a napsugarak melegsége egyenértékű az esőcseppek hűsítő csillogásával..de, ha így van, miért szomorkodunk minden esős napon?

Képek, ezekből élek, életképek, lételemek, elemlétek, mindenfele tündérrétek, előttetek nyitott könyvek, oldalukon sokszor könnyek, néha érzem, hogy megölnek.

drop the tear, tear the fear, fear the dark, dark equals clear

Tűsarok

Tudod, az a nagyon magas, amitől megnyúlik egy butácska, túlkerek lábszár, amitől kényelmessé válik egy nyakmeresztő szemtől-szemben....

Néha elhiszem, hogy csak pár centi és tényleg elérem a végtelent, hogy egy sarok megoldhatja, emelheti és bonthatja a kialakult vagy épp elérhetetlen katarzist. Jó beleélni magam ezen egyszerű varázslat létébe, hinni benne, átadni magam, menekülni vele és benne egy bonyodalmakkal teli szürke hónapból...szürke, a nagyonfehér és a nagyonfekete keveredésének kegyetlen játéka ez, árnyalataival megcáfolva minden napsugár örök ragyogását, vagy épp körülzárn egy meg nem értett teret...