Zöld

Emlékszel? Október volt és nagyon hideg, talán még deres volt reggel a fű is. Részletkérdés. A szemeim valahogy nem akartak felnyílni, mint ahogyan azt megannyiszor előtte és utána nem is tették meg. Próbáltam kilesni a pillák között, de minden csak színfolt és árny képében jelent meg, az egész világ ott állt előttem, mereven bambultunk egymásra, de valahogy nem értettem egyetlen üzenetét sem. Nagyon csípett a hideg, sokkal jobban, mint a leghidegebb téli napokon...



Sivár és komor volt minden, arra a napra valahogy megszűnt a mosoly, mintha valami törvénytelen dolgot tennénk azzal, hogy jobb hangulatba kerülünk. Fura volt, és így visszaemlékezni picit sem szebb. Szürke nap volt és szomorú. Nem történt semmi, de valahogy minden akkorra csoportosult, én meg valahogy annyira kívül álltam, kinnebb mint addig valaha. Soha nem okozott gondot, hogy más voltam mint a környezetem, hogy érdekesebb vagy néha talán unalmasabb volt az életem, de akkor nem tartoztam sehová, nem érdekelt senki, semmi....Kockának lenni egy gömb alakú világban, megszokott és kellemes is volt. Szeretem felkavarni a világot, port fújok az emberek szemébe és aki nem képes kitörölni, soha nem fújhatja már vissza. Végtelen űrt éreztem magamban.
Aztán estefele felszállni látszott a köd, a felhők elvonultak és kisütött egy mosoly.....nem árulom el hány éve volt. :P