Volt

megvolt, meg volt mondjuk írva, meg volt, hogy nem volt írva semmi, de mi eljátszottunk a gondolattal, hogy mi lett volna, ha.....aztán még volt olyan is, hogy tehetetlenül ültünk és némán bámultunk, vártuk, hogy elmúljon, az ami akkor ott volt, pedig máshol kellett volna lennie
és akkor, fényév távolságra a jelentől, s talán a múlttól is, volt valami, ami akkor még ott volt, s talán ha visszamennénk most is ugyanott lenne, egy tölgyfa árnyékában, katica hátába vésve, vérbe fagyott katica hátába, nagyon mélyen, miliméteres mélységben

tudod azt a verset? Akarok - Ady, tudod? te sem, gondolhattam volna, hogy te is egy vagy azok közül, akik legjobb esetben is csak elolvasnak egy-két közzétett, szitává reklámozott irodalmat, de nem tudják miért
te miért nem vagy más? miért vagy te is ugyanolyan vérbefagyott, mint az a vésett hátú katica a tölgyfa nedves-langyos árnyékában? én azt akarom, hogy más legyél, hogy fölállj, hogy vésett háttal menj tovább, miközben ezt szavalod:

"E szó mögött sok, nehéz harc rejtőzik,
...
De történjék bármi,
...
mindent legyőzve mégis AKAROK !"

Szeretnélek...

igen, talán megint szeretnélek, téged, igen, pontosan téged, jobban mint eddig, jobban, talán annál is, mint megérdemled....
aztán lehet, hogy meg is tudnálak úgy igazán ölelni, úgy, ahogy talán te is emlékszel még
és megtörténhet, hogy beletúrnék a hajadba, olyan nagyon-nagyon, hogy erezzem a fejbőröd ráncait, a koponyád igazi formáját-
meg tudnálak mosolyogtatni, és én is mosolygnék pusztán annak, hogy mindez megtörténik :)
és, tudod még mit tennék? habot nyomnék az orrodra, és várnám, hogy leessen, akkor talán kacagnék is...rajtad
de végül beléd bújnék, olyan mélyen, mint még soha, és a végtelen végéig hallgatnám a szived dobogását, ahogy talán te is az enyémet.